A Gulyás Márton által meghirdetett választási mozgalom bejelentése óta új irányt vett a kormányközeli média.

Nem áll szándékomban kongatni a vészharangot, farkast kiáltani, pláne nem rettegni és pánikot kelteni. Ezek a sorok kizárólag saját megfigyeléseimre alapuló véleményemet tükrözik, semmiképpen nem szakvélemény, és főleg nem tudományos kutatás. Ha meg kéne határoznom írásom lényegét és célját, azt mondanám, hogy politikaértelmezési kísérlet kormányhű propagandamunkások megjelenései alapján, a kellő konzekvenciák levonásával, megkerülhetetlen esélylatolgatásokkal.

Mielőtt belekezdenénk, először álljon itt egy sajnálatosan szükségszerű trigger warning: a következő bekezdések kormánypropagandát tartalmaznak. Túlnyomórészt a Magyar Idők cikkjeit olvasva jutottam felismerésemre, amelyet meg kívánok osztani, tehát ha valaki allergiás e kétségtelenül remek dizájnú, modern, huszonegyedik századi propagandatermékre, az most nyugodtan keresse meg fent a jobb vagy a bal sarokban a kis piros ikszet. Kötelességemnek érzem ezt a figyelmeztetést, mert találkoztam már olyannal, aki az említett újságból származó cikkekre csak egyszerűen annyit mondott, hogy “nem foglalkozik vele”. Nem szándékozom ráerőltetni senkire a kormánylapot, nyilvánvalóan én sem rajongásból vagy már-már vallásos, szektás fanatizmusból fogyasztom, sőt, még a nyálam se fröccsen a klaviatúrára, amikor a százhetvennyolcadik “leleplező cikket” olvasom arról, hogy Soros György megölte volna az anyját és egyéb, válogatott vagy inkább kevésbé válogatott démoni cselekedeteket követett el.

Rendkívül fontosnak tartom viszont, hogy ellenzékiként időről időre látogasson el az ember ezekre a portálokra is, kiváltképp, ha aktivista vagy aktivista jellegű tevékenységet folytat az illető. Hogy miért? Mert valamikor időszámításunk előtt egy egészen éleseszű, bajszos kínai fazon azt mondta, hogy “ismerd az ellenséged” és a tanács szavatossága a mai napig nem járt le.

Szégyen, hogy ellenségnek kell titulálnom saját honfitársaimat, de amikor a kormány támadást indított a civil társadalom és a modern jogállamiság ellen, akkor az ellenséges viszonyt ők jelölték meg, mondták ki és mantrázzák azóta is újra meg újra. Nem is szabadkozom tovább, a megfigyelt irányváltással a Fidesz pirossal aláhúzta, kiemelte, majd háromszor bekarikázta a már eddig is jól előkészített háborús narratíváját; ellenségek lettünk.

A sajtóorgánumoknak csúfolt propaganda ügyosztályok a nemrégiben bekövetkező váltás előtt sem éppen jámbor, a párbeszédet szem előtt tartó, a nemzetet összefogó cikkeket gyártottak. Aligha kell bemutatnom bárkinek Soros Györgyöt, Magyarország (szül. Magyar Köztársaság) aktuális Első Számú Közellenségét. A migránsáradat csillapodásával kellett egy új ellenségkép, azóta pedig a nevezett kormányügyosztályok áldásos tevékenysége folytán a legeldugottabb borsodi kisfaluban is “ismerik” már a gonosz bankár zsidó bácsit, aki mestertervének megfelelően évi egymillió migráns vadállatot akar a kontinensre szabadítani.

Így közben persze óriási fejtörést okozott a Propagandaügyi Hivatalnak, hogy mégis mi legyen az örökös ősellenség kommunistákkal. Ők akkor már smafu? Szerencsére érkezett Stefka István elvtárs és átvágta a gordiuszi csomót tollával, amely élesebb, mint valaha: a kapitalizmus fenegyerekét, a tőzsdecápa Sorost egyszerűen “Karl Marx XX- XXI. századi alteregójának” titulálta. Két legyet egy csapásra. Mi tagadás, az Öreg, aki anno a „Belügyminisztérium érdekében kifejtett áldozatos munkájáért” kitüntetést kapott, a Kádár-restauráció alatt a rendszerrel együtt reneszánszát éli.

A kreált ellenségkép persze önmagában nem elég, be is kell azt helyezni az összes valós vagy vélt ellenfelünk mögé. A civil szervezetek esetében ez nem volt nehéz, mivel szoktak pénzt kapni Soros Nyílt Társadalom Alapítványától, de ahol közel s távol nincs a milliárdos, oda is könnyedén beillesztik az illetékes hatóságok. A Momentum-projektet például szintén Stefka jegyzi, aki még arra sem vette a fáradságot, hogy valami összetákolt, konteós magyarázattal szolgáljon az elmés “Soros-fiúk” megnevezésre. Értjük, Lenin-fiúk, meg géppisztollyal rontottak be az Origo szerkesztőségébe, vörösterror ésatöbbi, de hogy jön ide Soros? Ha Stefka netán “rendesen” kidolgozta volna a vádiratát, akkor is sehogyan; ahogy a Jobbik, a migránsok, a komplett baloldal, a globális háttérhatalom, az albérletárak emelkedése és a balatonlellei felsővezeték-szakadás mögött sem a spekuláns áll.

A kormány propagandacsatornáinak az ellenfelek állandó besározása mellett egyik legfőbb motívuma a türelem volt. Igaz, a tavaszi demonstrációk idején még az ország legtürelmesebb, legvisszafogottabb publicistájánál is kiborult a bili és a türelem vegyült már némi fenyegetéssel is, de általánosságban a kormánypárti, igaz magyarok és a rendvédelmi szervek türelmével pózoltak rendszeresen.

Ez egyébként teljesen megalapozott volt, a rendőrség, illetve a készenléti rendőrség ha nem is végzett tökéletes munkát (néha ránk engedték a forgalmat például, ahelyett, hogy irányították volna), de fegyelmezetten dolgozott, nem ült fel a provokációknak. Hozzá kell tenni, hogy provokáció is csak a legritkább esetekben volt, a leghírhedtebb amikor cirka három méterre tőlem egy bácsi azt ordibálta, hogy “Öljétek a szar rendőrt!”. Neki is meg lett mondva, mint minden provokálónak, hogy nyugodjon meg, nem akarjuk bántani a rendőröket, nem ők az ellenfeleink, nem ellenük tüntetünk. Az ilyennek egyáltalán nincs helye egy demokratikus értékek köré szerveződő tüntetésen, ezzel nem tudunk közösséget vállalni semmilyen szinten.

A türelem az utcákon és ennek széleskörű reklámozása a kormányközeli médiában teljesen egyértelmű okozata a 2006-os rendőattaknak. Orbán semmiképpen nem akar az új Gyurcsány lenni, aminek egyébként végülis örülünk, mert szeretnénk megtartani mindkét szemünk épségét. Ezért a körültekintés, ezért a rendőri fegyelem.

Gulyás Márton választási mozgalmával viszont sok ponton változni látszik a Fidesz(-KDNP [őket ide kell még írni vagy valaha is ide kellett írni egyáltalán?]) direktívája. Az “újbaloldali” aktivista személyében úgy tűnik, hogy valaki végre kézbe veszi a változó színvonalon szervezett megmozdulások kezelését. Ő képes lehet struktúrát és mindenek előtt konkrétan megfogalmazott célt adni a tüntetéseknek. A precízen megfogalmazott cél óriási szervezőerő a jelenlegi kormány ellen az eleddig szinte céltalanul zúgolódó tömegeknek és ezt Orbán Viktor is jól tudja.

Fokozza a helyzetet az is, hogy a friss mozgalom polgári engedetlenségi akciókra készül, amelyek megfelelő szervezéssel és emberi erőforrásokkal képesek lehetnek túlterhelni az állami szerveket, legyen szó a közigazgatásról vagy akár az igazságszolgáltatásról. Képzeljük el mi történne, ha mondjuk napokig akadályoztatnák a nagykörúti és az egyes villamos működését! A kormánynak tennie kell valamit, mert az emberek elégedetlenkedni fognak és várni fogják az ország védelmezője, a wannabe Hunyadi János fellépését. Ott van viszont a másik fontos irányelv: nem lehet agresszívan fellépni, mert összegyurcsányozódunk és így vagy úgy, de ez a végünket jelenti.

Ennek a dilemmának az elkerülése, illetve úgy egyáltalán egy nagyobb megmozdulás lereagálása most az egyik létfontosságú feladata a kormánynak. Egy, a közmédia betonfalát is átütő szervezett akció képes lehet tömegeket maga mögé állítani még ebben az apolitikus országban is, tehát nagy lehetett a fejtörés a honatyák háza táján. Megoldást nyilvánvalóan sikerült találni, a szinte végtelen erőforrásokkal és a levetkőzött moralitással ez borítékolható volt. A propagandamédiában egyik napról a másikra felbukkant valami egészen új. Valami egészen új, de elsőre mégsem szembeötlő dolog.

Elkezdődött a potenciális polgári engedetlenkedőkkel szemben alkalmazott erőszak legitimálása a kormány szócsövein keresztül.

Hogy miért nem szembeötlő ez a váltás? Vagy miért váltás egyáltalán? A magyarázat egyszerű: az említett médiumok eddig is sorosbérencezték, Soros fizetett és repülővel ingyen utaztatott embereinek bélyegezték az ellenzéki tüntetőket, pláne a polgári engedetlenkedőket. Miben más a helyzet most, miért mutatnak túl a már sajnos mindennapossá vált sárdobáláson a kormány propagandistáinak legújabb publicisztikái?

A Magyar Idők szerint a sorosbérenceket felváltották (vagy kiegészítették?) a kiképzésben részesülő, militáns Soros-katonák. Az indoklás pofonegyszerű: egy liberálisabb beállítottságó szerző, Kemény Zsófia magánvéleménye a jelenlegi szituációról az, hogy „egy fegyveres harcba torkolló tüntetéssorozat jelen pillanatban reálisnak tűnik”. Értjük? A hírhedt propagandalap nem kiröhögi “a libsi rettegők képzelgéseit” (mert valószínűsíthetően valami hasonlót gondolhat erről a cikk írója, de ugye ennél a lapnál más aljas gondolatainak bepötyögéséért szokás fizetni általában), hanem egyenesen bizonyítékként tálalja ezt az egyébként szerintem is meglehetősen túlzó véleményt a nagyérdeműnek. Bizonyítékként az akciókat tervező civilek erőszakosságára.

Haraszti Gyula a “Talpra agyar!” címet viselő irományában már nem tud új panelt előhúzni Habony Árpád csodatarsolyából, ismételten Kemény ürügyén bizonygatja azt, hogy az elégedetlen emberek már fenik a kaszát, közben pedig a fiatal író-költő-slammert sem mulasztja el megalázni a szellemes Petőfi-hasonlataival.

Csépányi Balázs facebook-kommentre hajazó “cikkében” még ezen is túltesz: arról ír, hogy innen “már csak egy lépés az anarchia”. Közben senkit nem zavar persze, hogy a Kedves Vezető 2007-es kordonbontása is polgári engedetlenség volt (hozzátenném, nagyon helyesen!), mint azt a TASZ már kifejtette Trócsányi László igazságügyi miniszternek. Most a polgári engedetlenség az államrend megdöntésének aljas eszköze, egyértelmű.

Jó, jó, de miért tulajdonítok ekkora jelentőséget néhány fizetett propagandafirkász új szóhasználatának?

Pontosan azért, mert fizetett propagandisták. Az általuk használt új szófordulatok és mérnöki pontossággal előállított kommunikációs panelek a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (lásd még: Minigaz) gyártósoráról érkeznek a lapokhoz, emberről emberre, hasonló módon, mint amikor az óvodában a körbesugdolózós játékot játszottuk, csak a súgott panelokat Rogán és Habony találja ki és kicsit ártalmasabbak, mint például a “gomba” vagy az “oroszlán”. Ezt a működést ismerve jogos a feltételezés, hogy az új irány gyakorlatilag a polgári engedetlenség veszélyességét hivatott sulykolni a közvéleménybe, Orbán Viktor megrendelésére.

Eddig eszembe nem jutott, hogy a kormány kemény fellépést rendelne el az erőszakszervezeteknek egy tüntetésen, viszont a nép puhítása az előre legitimálás módszerével arra enged következtetni, hogy ha a választások közeledtével a kormány erősen meginogna pozíciójában, akkor hát nem rettennének el ettől sem.

Ha valakiről azt hiszi a lakosság, hogy fegyverrel fenyegeti az államrendet és legfőképp a békét, annak lőttek. Mert igen, tapasztaltuk és folyamatosan tapasztaljuk is, hogy az a legfontosabb nagy tömegeknek, hogy ne legyenek harcok, ne legyenek a közrendet bomlasztani akaró elemek. Erre játszott rá a migránskampány is, a miniszterelnökünk pedig a védelmező atyácska szerepében tetszeleg már jóideje.

És ebben a kontextusban a hazugságok kritika nélküli befogadásához még csak nem is kell ostobának vagy ősfideszesnek lenni.

Az egyik demonstráció után, talán a civiltörvényes volt az, barátaimmal sétáltunk a körúton az Országház irányába. A Nyugati előtt egy egészen apró, vékony, teljesen fehérhajú nénike állt oldalt a járda mellett. Felénk fordulva azt ismételgette: “Miért kell ezt csinálni? Mondják meg, miért kell ezt csinálni?”. A néni nem volt dühös, nem bántott senkit sem fizikailag, sem verbálisan, viszont végtelenül kétségbe volt esve. Látszott rajta, hogy aggódik a sok felvonulás miatt, amit talán nem is teljesen ért, de látott már jópár tüntetést, ami az országért kiálló fiatalok életének kioltásával végződött.

Nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel. Megállni hiába álltunk volna meg, közel voltunk a tömeg egy hangosabb részéhez, nem is hallottuk volna egymást, így próbáltunk illedelmesen továbbhaladni.

És ha mégis megálltunk volna, akkor mégis hogyan tudtuk volna elmagyarázni egy ’56-ot és egy világháborút is megélt embernek, hogy ettől nem szabad és nem is kell félni, szükséges az, amit teszünk?

Sehogyan.

Ha most, az új kormányoffenzíva ismeretében ismét találkoznék a nénivel, talán elmondanám neki, hogy miért fontos az, ami történik; és hogy habár félni nem félek, aggódni már én is elkezdtem.

 
(Borítókép: index.hu)