A férje meggyilkolása miatt 2014-ben tíz évre elítélt Jacqueline Sauvage december végén elnöki kegyelemmel szabadon távozhatott a börtönből, ahol büntetését töltötte. A petíciók nyomására kegyelmet adó francia elnök, François Hollande, még a 2012-es választási kampány során kijelentette, hogy nem fog élni kegyelmi jogaival, ugyanis azok "más hatalomfelfogáshoz tartoznak", mint amelyet őt képvisel. Az elnök tavalyi fordulata nem csak a tömeg nyomása miatt kérdőjelezhető meg erősen, hanem a családon belüli erőszak társadalmi és egyéni megítélésére is nagy hatással lehet.

A hatvankilenc éves Jacqueline Sauvaget és és három lányát az agresszív, alkoholista családfő évtizedeken keresztül rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta. Az apa egyetlen fiukat sem kímélte, őt is fizikailag bántalmazta. Miután a fiú felakasztotta magát, az anya három hátlövéssel meggyilkolta férjét annak saját vadászpuskájával. Sauvaget 2014-ben tíz év börtönbüntetésre ítélték, a nő ügyvédjeinek önvédelemre való hivatkozását elutasítva. Az ítélet után több, mint négyszázezer összegyűjtött petíció nyomására François Hollande elnök 2016 elején kegyelmet adott az elítéltnek, de a bíróság elutasította az elítélt szabadlábra helyezését, "az elnöki kegyelmet az egész szakma ellenezte". A döntést számos nőjogi csoport "patriarchálisnak" bélyegezte. Jacqueline Sauvage két hete szabadon távozhatott a börtönből, egyik ügyvédje szerint a francia elnök ezzel "nagyon erős üzenetet küldött" a családon belüli erőszak minden női áldozatának. Az elnök döntése viszont bírálatot is kapott a közvélemény kielégítése miatt.

A sajtó egységes üdvrivalgása közepette érdemes lenne a történteket értelmezni, még mielőtt a nők jogainak diadalaként és a patriarchális társadalmi struktúra feletti győzelemként könyveljük el az esetet. Több ponton is értetlenül állok a dolog előtt. A védelem önvédelemre való hivatkozása még érthető, ez egy bevett szokás, jelen esetben pedig pedig teljesen alaptalan, a bíróság helyesen el is utasította. A vádlott élete nem forgott kockán a gyilkosság idején, a nőt valószínűleg az évtizedes terror és fiának elvesztése késztette férje életének kioltására.

Először is értetlenül állok a több, mint négyszázezer összegyűjtött petíció előtt. Milliós kampányokat készítünk és segélyszolgálatokat alakítunk azért, hogy felhívjuk a figyelmet a családon belüli erőszakra, bátorítsuk a családi erőszak elszenvedőit arra, hogy kilépjenek esetleges Stockholm-szindrómájukból és tegyenek jogi lépéseket az ügyben. A cél az embertelen erőszak megelőzése és megszüntetése emberi eszközökkel, emberi keretek között. A gyilkosság semmiképpen sem cél, a gyilkosság az erőszak egyik legmagasabb foka, azé az erőszaké, amely ellen küzdünk. A több, mint négyszázezer ember aki aláírta a petíciót, gyanítom, hogy egyetért a családon belüli erőszak elleni fellépés szükségességével és a milliós kampányok céljával, ennek ellenére mégis kegyelemért kiáltottak. Azért a kegyelemért, amely legitimálja a gyilkosságot és teljességgel szembemegy azzal az üggyel, amelyet képviselnek. Bizonyára sokukat megrázta Sauvage szívbemarkoló, tragikus esete, talán néhányuk a patriarchizmus ellen kíván harcolni a petícióval, de ez semmit sem változtat azon a tényen, hogy a gyilkosság legitimizálása és az erőszak elleni hadjárat egymást teljességgel kizárja. A férjét lelövő asszony iránti szimpátia és a gyilkosság ténye olyan kognitív disszonanciát eredményezhetett azoknál, akik nem tudták elrendezni ezeket egymás mellett, amelyet rögvest el kellett kellett fojtaniuk – például a patriarchizmus kiáltozásával.

Másodszor, értetlenül állok François Hollande döntése előtt. 2012-es kijelentésének meghazudtolásán annyira nem is ütközöm már meg, elvégre politikusról beszélünk, viszont a tömeg nyomására megadott elnöki kegyelem elfogadhatatlan. Hollande döntésével gyakorlatilag egy negatív előjelű lincsjogot adott a tömeg kezébe: az elítélteket elegendő ember tiltakozása esetén szabadon engedi. A tömeg eddig szerencsére nem volt felhatalmazva a bíráskodásra senki felett, ez a jog dolga volt idáig, most viszont az elnök megengedte nekik. Igaz, a tömeg most éppen nem ítélt, hanem felmentett, de mind az ítélkezés, mind a felmentés bíráskodás. Nem állítom, hogy ezután már mindig így lesz, valószínűleg ez egy egyedülálló eset, de a kivétel semmiképpen sem erősíti a szabályt, hanem pont hogy gyengíti. Az már csak tragikomikus adalék a történethez, hogy a négyszázezres tömeg, amely sikeresen kiharcolta magának a negatív lincsjogot az elnöknél, elenyésző kisebbség a körülbelül hatvanhat millió fős francia lakosság viszonylatában.

Az eddig felvázolt két problémás pont mellett azonban van egy harmadik is, amellyel Jacqueline Sauvage ügyében feltétlenül számolnunk kell. Itt már nem állok értetlenül, mert az első pontban ismertetett kognitív disszonancia elfojtásából szinte egyenesen következik. A petíciót aláírók –és természetesen François Hollande, aki őket kiszolgálta– egyáltalán nem számoltak azzal, hogy a valóságban milyen következményei lehetnek a családon belüli erőszakból fakadó gyilkossági ügynek a családon belüli erőszak elleni küzdelemre nézve. Sauvage egyik ügyvédje szerint a francia elnök döntésével "nagyon erős üzenetet küldött" a családon belüli erőszak minden női áldozatának. Ezzel a kijelentéssel nem tudok vitába szállni, valóban erős üzenetet küld, de egyáltalán nem olyat, mint amilyet ő vagy a döntés után éljenzők elképzeltek. Ismét bekerülnek a képbe a milliós kampányok, illetve segélyszervezetek, amelyek azért harcolnak, hogy az erőszak áldozatai jogi útra lépjenek. Nos, mint említettem, a gyilkosság nem jogi út és ráadásul szembemegy mindazzal, ami ellen küzdenek ezek a szervezetek. Az üzenet sikeresen el lett küldve, de ez egy nagyon helytelen üzenet. Ne próbáld függeltleníteni magad az erőszakos partneredtől, ne tereld jogi útra az ügyet, hanem egyszerűen puffantsd csak le, úgyis megúszod!

Ezért ujjonganak az elnöki kegyelmet ünneplők? A saját ügyük ellen dolgozó döntésért? Ügyük. Miért is az ő ügyük ez egyáltalán? A családon belüli erőszak problémája valamikor, valahogyan monopolizálva lett a nőjogi szervezetek által. Hogy ez miért történhetett meg? Valószínűleg egyszerűen azért, mert más nem foglalkozott vele. Ideje lenne viszont foglalkozni vele másoknak is, ha másért nem, akkor azért, mert a (családon belüli erőszak ellen küzdő) nőjogi szervezetek direktívája egy ideje már nem az egyenlőség, sokkal inkább a férfigyűlölet irányába mutat. A családon belüli erőszak végső megoldása ne maga az erőszak, hanem a közös összefogás legyen. Foglalkozni kéne ezzel, mert a családon belüli erőszak nemtől függetlenül is megtörténik. Nagyrészt nők az áldozatok és férfiak az elkövetők, de nem elhanyagolható a fordított szituációk aránya sem. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület helyett inkább Mindenki Mindenkiért Együtt az Erőszak Ellen Egyesületre lenne szükség, ugyanis ez közös ügyünk kéne legyen, nem a genderisták harctere a saját érdekeik érvényesítésének érdekében. Ugyanígy, nem férfijogi csoportok felállítására van szükség, hanem közös összefogásra, annak megértetésére, hogy nemtől függetlenül mindenki felelős a másikért. Ha valahol, akkor itt egyáltalán nincs helye a genderháborúnak.

A gyilkosságért jogosan elítéltek felmentése elfogadhatatlan, nemtől és petíciótól függetlenül.

A családon belüli erőszak elfogadhatatlan, az erőszaktevő és az áldozat nemétől függetlenül.