Szombat este fél tíz után hat perccel robbanás történt a Teréz körút 4. földszinti üzlethelyiségében, két arra járőröző rendőr és feltételezhetően egy civil is megsérült. A rendőrség által azóta hermetikusan lezárt területen a helyszínelés előreláthatólag vasárnap délután öt óráig fog tartani. A rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz, várhatóan estére tudnak részletes tájékoztatást adni a történtekről.
Kevés tény, rengeteg találgatás, még annál is több összeesküvés-elmélet. A tegnapi robbanásról még kevés hivatalos információnk van, de az internet népe már akcióba lendült kommentek, véleménycikkek formájában. Jelen írás is az utóbbiak táborát erősíti, viszont a többi hasonló cikkel ellenben nem kívánok találgatásokba bocsátkozni, annál inkább érdemesnek tartom az esemény által kiváltott reakciókra való reflektálást.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a rendőrség bűncselekmény miatt nyomoz, a gázrobbanás lehetőségét már szinte elvétve sem említik, szó van táskás emberről, illetve szögbombáról. Két dolog biztos: a rendőrség nem kíván elhamarkodottan nyilatkozni, megvárják a szakszerű helyszínelés eredményét, utána adnak részletes tájékoztatást, illetve két rendőr megsérült, őket kórházba szállították.
Az emberség Európája. Ezzel a frázissal nap mint nap szembesülhetünk az újságok lapjain, az internetes hírportálokon és azok kommentfalain a tavaly kezdődött migrációs hullám és az aztkövető plakátkampány óta. Az emberség Európája kifejezés emlegetése az október másodikai népszavazás közeledtével egyre gyakoribbá válik.
Milyen kontextusban beszélnek az emberség Európájáról? Rendszerint a kormány gyűlöletkampányára reagálnak ezzel a hangzatos kifejezéssel a kormánnyal és/vagy a kampánnyal egyet nem értő emberek. Ők nem kívánnak közreműködni a kormány gyűlölködésében, a migránsokat démonizáló gyűlöletkeltésbe. Mondhatnám úgy is, hogy MI nem kívánunk közreműködni ebben, ugyanis a kékplakátokat én is mélységesen megvetem, semmiféle közösséget nem tudok vállalni a kormány demagóg uszításával. A többes szám első személy használatát azért mellőzöm mégis, mert az emberség Európája utáni vágyakozást hangoztatók túlnyomó része véleményem szerint a balekságot erősítené Európában, mint ahogy azt Puzsér Róbert a héten már leírta a Magyar Nemzetben, barátja, Filippov Gábor írására reagálva. Az emberség Európájához szeretnék tartozni, de a balekságéhoz nem. A két szélsőséges álláspontot elvetném és egy humánus, de racionális kiindulópontból keresném a lehetséges megoldásokat a migráció problémáira. Ennek részleteibe most nem kívánnék belemenni, terjedelme miatt nem férne jelen cikk keretei közé. Nézzük inkább a konkrét reakciókat a tegnapi robbanásra az internet legsötétebb bugyraiból, a facebook kommentfalairól.
"...valakinek tele lehetett a zsákja azzal, h a rendőrség nem keríti elő a bringáját... mikor ráchel telefonjára x csilliót költöttek... :D ...vagy esetleg zavarta, hogy a rendőrség képtelen elkapni az ujj tördelő kopaszt a ligetben... :D"
"Rájuk férne már hogy valaki célba vegye őket . Megérdemlik mert már nem minket szolgálnak . Hatalom kutyái lettek és ezt éreztetik is minden nap a kis emberekkel . Észhez kell téritteni őket, ha muszály áldozatok árán , csak vissza állnak a nép mellé !"
Ehhez hasonló kommentek százai árasztják el az internetes hírportálok facebook-oldalait. Értem én, hogy nem szeretik a rendőröket, értem én, hogy a rendőrség mindig az adott kormány érdekeit szolgálja ki, illetve azzal is tisztában vagyok, hogy a magyar rendőrség rendkívül inkompetens bizonyos feladatai elvégzésében. Találkoztam már nem egyszer keménykedő, civileket akár civilben is verbálisan fenyítgető rendőrökkel, kaptam könnygázt futballmérkőzés után a népligeti metróaluljáróban, ahol semmiféle rendbontás nem volt, egyszerűen csak meg akarták szivatni a hazaigyekvő embereket az aluljáróban beálló könnygázzal. Mindezek ellenére eszembe sem jutna a tegnap megsérült két rendőr kapcsán a rendőrség inkompetenciáját emlegetni, politikai kötődéseiken élcelődni, pláne nem azt mondani, hogy megérdemelték, ez a helyes, ha más nincs, ezt kell csinálni. Hogyan szeretnénk az emberség Európájához tartozni, ha az emberség Magyarországát is csak akkor vagyunk hajlandóak építeni, amikor a kormány kampányának akarunk ellentmondani? Az emberség, más szóval a humánum, nem egy olyan magatartás, amit demagógia, illetve meghasonulás nélkül lehet egyszer tanúsítani, máskor pedig nem, az éppen aktuális szituáció politikai függvényében. Ha az emberség Európájához szeretnénk tartozni, akkor nem csak a démonizált migránsokkal akarjunk emberségesek lenni, hanem mindenkivel, beleértve a kormány kötelékébe tartozó erőket is. Én egy olyan Európában szeretnék élni, ahol a politika viszonyrendszerén kívül tudjuk és akarjuk gyakorolni az emberséget, nem migránsokkal, nem rendőrökkel, hanem embertársainkkal szemben.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Kis magyar robbantás-történelem 2016.09.25. 16:06:06
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
anyadmajma 2016.09.25. 20:55:08
Semmiben sem különböznek a fanatikus arab terroristáktól.
anyadmajma 2016.09.25. 20:56:41
Trackers 2016.09.25. 21:01:56
"a köcsög rendőrök sajnos gumilövedékkel lőttek a hozzád hasonló hazaárulókra, nem éles gépfegyverrel."
"Semmiben sem különböznek a fanatikus arab terroristáktól."
Két egymás utáni hozzászólás tőled.
El sem hiszem ha nem látom a saját szememmel, hogy mekkora elmebetegek vannak a ballibek között.
Willkommenskultur 2016.09.25. 21:12:18
Ne kamuzzál.
anyadmajma 2016.09.25. 21:13:44
anyadmajma 2016.09.25. 21:16:10
És ezt az állapotot ti csináltátok magatoknak.
Meg sajna nekünk is, amiben persze mi is hibásak vagyunk, hogy hagytuk.
Willkommenskultur 2016.09.25. 21:20:02
Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.25. 21:24:29
enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.09.25. 21:32:30
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.25. 21:41:04
A két szélsőséges álláspontot elvetném és egy humánus, de racionális kiindulópontból keresném a lehetséges megoldásokat a migráció problémáira. "
Te már rég besoroltad magad az egyik szélsőséghez azzal, hogy a kormány "migránsokat démonizáló gyűlöletkeltéséről" beszélsz.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.25. 21:45:15
Na, megszólalt a nyelvészzseni. Nyugodj bele, hogy a számodra nyilvánvalóan nem eléggé ismert magyar nyelvben a szög és a szeg is helyes. Még akkor is, ha napestig okoskodsz ezen.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.25. 21:54:40
"Igen, köznyelvben és nyelvjárás szerint elfogadható, de sajtóközleményben szerencsésebb volna a hivatalos verziót használni. Ezen kívül, az azonos hangalak minden nyelvben tud problémákat okozni, ha egyszer létezik a két fogalomra két különböző szó, akkor indokolt azt használni."
Baszod alássan, Kosztolányi Dezsőt is kijavítod?
"Arra gondol, hogy tavaly farsangkor megfejtette a színvakságot és azt a lyukat is, melyet egy szög üt a falba s arra gondol, hogy nemrég kitalálta Kund Abigél anyai öreganyját, szóval egy költött és nemlétezõ személy költött és nemlétezõ hozzátartozóját, akit a költõ se tartott érdemesnek megálmodni s éppígy kitalálta azt a pusztán feltételezett elmeorvost, aki esetleg megállapította, vagy megállapíthatta volna ugyancsak Kund Abigél õrültségét."
(Kosztolányi Dezsõ: Ezerkilencszázharminchárom)
"Elnézést, de szakmám (sőt szakmáim) okán belém égett, annyit hallottam, hogy kijavitanak valakit."
Legalább ne dicsekednél ezzel. :(
kvadrillio 2016.09.25. 22:09:04
"A KÖRNYÉKET MÁR A ROBBANÁS ELŐTT LEZÁRTÁK"""""????? AKKOR MÉGIS HOGYAN SÉRÜLHETETT MEG A KÉT RENDŐR ??? KÖZEL MENTEK A ROBBANÓSZERNEK LÁTSZÓ TÁRGYHOZ ÉS KÍVÁNCSISÁGBÓL FELÁLDOZTÁK MAGUKAT???!!!
Mercel 2016.09.25. 22:10:45
Vicces, hogy egy visszafogott és kifejezetten középutas vélemény alapján Te mondod valakire, hogy szélsőséges akiről a mai napig nem lehet eldönteni, hogy fideszbérenc, rúszkibérenc, vagy simán agyhalott szélsőjobbos.
A szindrómákat mind hozod ugyanis és nem tudom melyik rosszabb.
(részemről egyébként a fizetett bérencre tippelek.)
Mercel 2016.09.25. 22:21:00
Az már tényleg a legalja lenne.
Mondjuk putyin bejátszotta úgy 8 éve Moszkvában, szeretett vezérünk térde meg már kezd bibis lenni a folytonos mintavételtől.
rudo 2016.09.25. 22:33:20
axolotl77 2016.09.25. 22:38:20
Azon kívül az sem tesz jót az ügyeknek, ha egy rendőr egyszerre 50-60-70 ügyet visz. Szerinted érdemben mennyit tud egyetlen esettel foglalkozni?
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.09.25. 22:40:36
"ahol a politika viszonyrendszerén kívül tudjuk és akarjuk gyakorolni az emberséget"
Ez egy vágyálom, amihez való közeledést én az elmúlt tíz évben nem tudtam megfigyelni. Mindig vannak, akiknek érdeke vagy személyes élvezete az ész nélküli fröcsögés generálása, provokálása.
Egyébként pedig: az "Európáról" való sóhajtozás buta dolog. A "nyugati" országok tele vannak jóval és rosszal is, az egyetlen értékük az, hogy a nemzetközi piacépítésben több évtizedes előnyük van. Az "európai" Nyugat országai nem is olyan rég még háborúztak, gyarmatosítottak, elnyomtak, és pont úgy, ahogy írtad, baleknak használnak bennünket. Azokat az embereket is, akik úgy akarják az ide egyáltalán nem való, erőszakos jövevényeket pátyolgatni, hogy közben kilóg a seggünk a gatyából, folyamatosan megy a (nem alaptalan) sírás az egészségügy, oktatás, infrastruktúra-fejlesztés pénzhiánya miatt. A Nyugat elhiteti egy maroknyi emberrel, hogy akkor érezhetik magukat a gazdagabb országokhoz tartozónak, ha beengednek egy csomó jöttmentet, egyben megengedve a Nyugatnak, hogy győzedelmesen meghágjon bennünket. Ez balekság, úgy van.
Tartottam nagyon attól, hogy ez a merénylet is iszlamisták nyakába lesz varrható. Ziccer lenne a (mindenkori?) kormányt minden kérdésben kapásból ellenségként kezelő elmeháborodottak számára, akkor is, ha az időbeli egybeesés tényleg fatális véletlen.
The Biclops 2016.09.25. 22:46:39
gizmo26666 2016.09.25. 22:49:58
BéLóg 2016.09.26. 00:20:32
Anyádat azt! FELrobbantották őket!
Temocskosge....., föl, oda, föl, nem látod?
Tegenyószemét, hát nem látod, FEL, FEL FEL!
Mocskosorvbánista kormányfidessssses, föl, ha mondom, föl!
Hazaárulóballibsimigráncssimogató, fel, fel és kizárólag fel!
Büszke_troll 2016.09.26. 00:26:09
mikor írtam, még nem láttam milyen korú elkövetőt keresnek. Egyébként attól még lehet, az ilyen idiótáknak nem kell, hogy személyes érintettsége legyen.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 00:38:35
"Én azt mondtam, hogy az index hirszerkesztöje nem Kosztolányi"
Nem is a hírszerkesztő írja a posztot. :)
"egy hir pedig nem vers."
Ahogy a bemásolt/belinkelt Kosztolányi-mű sem vers. :D
De nem is szükséges Kosztolányira hivatkoznom. Elég azt megemlítenem, hogy a nyelv közösségi alkotás, amelynek TE sem vagy fölérendelt felügyelője. Nehogy már előírd, egy szó két egyformán használatos alakja közül melyik a HELYES. :D
Mellesleg az sem jogosít fel vagy képesít téged magyar nyelvhelyességi kinyilatkoztatásokra, hogy állítólag írtál pár könyvet.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 00:42:44
Ugye sejted, hogy leszarom, mit gondolsz rólam? Azért szűrőlistára teszlek, jó helyen vagy ott. Tudom, erre meg te szarsz, és csak azért írom, hogy fölöslegesen ne fáraszd magad azzal, hogy nekem írogatsz.
Sandor Akarki 2016.09.26. 02:06:23
Sandor Akarki 2016.09.26. 02:13:25
annamanna 2016.09.26. 04:21:45
Ha úgy általában véve rendőrt akartak megtámadni, akkor mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a támadás környéke kifejezetten bulinegyed, sok a szórakozóhely, ami esetleg valamiféle alvilági, bűnözői érdekeltségbe tartozik (drog, prostik stb). A két "kisrendőr" elleni támadás lehetett esetleg valamiféle figyelmeztetés is, hogy mondjuk a rendőrség egy nagyobb "halat" hagyjon békén, és ne zavarja mondjuk valamilyen bűnözői maffia köreit, ellenkező esetben komolyabb retorzióra is számíthatnak. Vizoviczki házi őrizetben van, Tasnádit most engedték ki a börtönből, és ez csak két név.
Ezek szerintem sokkal logikusabb feltevések, minthogy ez a 10 évvel ezelőtti rendőrterrorra való visszavágás, valamiféle politikai bosszú volna. A migráns-szál meg egészen nevetséges.
Ennél szerintem még az is érdekesebb, hogy az épületből pont egy orosz pornószínésznő nyilatkozott a tévének: mandiner.hu/cikk/20160925_orosz_pornoszineszno_a_koruti_robbanas_kronikasa
Tehát nem egy stréber egyetemista vagy szolíd turista, hanem olyan személy, aki, mondjuk úgy, a szürke zóna tagja.
Q-match 2016.09.26. 06:13:37
Elhelyez egy bombát , és oda csalogatja őket...mondjuk: gyertek már ki
a Kereszt utca Sok szám alá ekkor-és-ekkor , de nehogy túl messze álljatok a faltól...jó ??
Jó !!
.... na , ne már.............................................
Éhes ló 2016.09.26. 07:19:36
Amíg gépesítve, automatizálva sarcolnak, vagy kamerák mellett szunyókálnak, maffiózók fizetési listáján pusztítják a konkurenciát azok, vagy azok munkatársai akik egy szó bocsánatkérés nélkül, kőkemény omertában fedezve egymást, 2006 és 2010 között véresre verték, könnygázzal, gumilövedékkel lőtték közvetlen közelről, terrorizálták elqró alatt a tiltakozókat, addig eszembe nem jut egy könnycseppet se ejteni egyikért se, ha baj éri, vagy a védtelen és porba alázott áldozataik, törvénytisztelő emberek fohászait meghallgatva elviszi az ördög akár mindet is.
Kevés olyan zárványa maradt a gengszterváltás előtti csermaneki ávósvilágnak mint a sünök maffiája.
Pokolra velük!
Lajos Csánó 2016.09.26. 07:37:31
2016.09.26. 07:38:28
Az osztrák tévében sem a tiroli favágók tájszólásán szólal meg a riporter, ahogy Németországban sem bajorul, hanem mindkettő Hochdeutsch-ot beszél.
Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.26. 07:47:34
Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.26. 07:50:00
Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.26. 07:51:43
Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2016.09.26. 07:54:35
koala kóla 2016.09.26. 07:56:04
A szeget a parasztok használják a tanyán, meg belpesten, bár ez személyes szubjektív vélemény, tehát tájszó...:)
eßemfaßom meg áll 2016.09.26. 08:06:47
dunántúli gyerek 2016.09.26. 08:25:11
eßemfaßom meg áll 2016.09.26. 08:33:03
szegbomba google 3 találtat ebből az elsö a sexbomba.com a másik 2 releváns
szögbomba google 21900 találat
Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.26. 08:38:07
Mindig is tudtam, hogy a GYurcsnyista ballibek szánalmas gyűlölködő véglények, de hogy ezt a facebook-on így be merik vállalni azt nem gondoltam volna.
Hogy a rendőrök elen irányuló bomba örömöt okoz náluk, és ezt felvállalják, az azért valahol hihetetlen.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 08:39:28
"Az osztrák tévében sem a tiroli favágók tájszólásán szólal meg a riporter, ahogy Németországban sem bajorul, hanem mindkettő Hochdeutsch-ot beszél."
Műsora válogatja. A regionális adásokban bizony nem ritka a tájnyelven beszélő riporter, sőt műsorvezető. A svájci tévéről nem is beszélve: amikoe a 3Sat-on a svájci tévé híradója megy, akkor bizony feliratozzák a "valódi" németet beszélő nézők számára.
Legalábbis tizenhány éve ez volt a helyzet, Mivel min. 12-13-éve nem nézek tévét, nem tudom, most mi van.
@dunántúli gyerek:
"szeget ütött a fejembe"
Ez bűncselekmény!
Amúgy nem ritka, hogy egy két alakban is használatos szónak egy-egy kifejezésben csak az egyik alakja használatos.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 08:43:42
"azt nem gondoltam volna."
De csak azért, mert nem gondolkodsz az ő fejükkel. Miből gondoltad, hogy érdekli őket két ember élete, amikor a saját hazájuk, népük, utódaik életét dobják a kukába a betelepítés támogatásával?
dunántúli gyerek 2016.09.26. 08:44:35
1. mondás - szeget ütött a fejembe - ilyen nincs
2. mondás - szögről-végről - ilyen sincs
eßemfaßom meg áll 2016.09.26. 08:44:39
Erdélyi János: Magyar közmondások könyve
2678.
Szöget ütött a fejébe.
Gondot szerzett neki.
Éhes ló 2016.09.26. 08:57:44
Lelkileg és becsületben is szegény.
Az se kevésbé, akinek ez kóser.
Éhes ló 2016.09.26. 08:58:31
2016.09.26. 09:25:57
Műsora válogatja. A regionális adásokban bizony nem ritka a tájnyelven beszélő riporter, sőt műsorvezető. A svájci tévéről nem is beszélve: amikoe a 3Sat-on a svájci tévé híradója megy, akkor bizony feliratozzák a "valódi" németet beszélő nézők számára. "
Hát a regionális adásokban még indokolt is, de az országos svájci, német, osztrák adók, azok bizony Hochdeutsch-ot használnak még ma is.
aribarika 2016.09.26. 09:38:10
Mielőbbi jobbulást kívánok a két sebesültnek, és sok sikert a tettes(ek) elfogásához.
elemes 2016.09.26. 09:43:58
biztosan én vagyok túlságosan megértő, de szerintem ez még igen messze van a legsötétebb bugyortól (gyerekpornó stb).
axolotl77 2016.09.26. 09:52:50
bgp 2016.09.26. 10:17:31
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.26. 10:36:56
Éhes ló 2016.09.26. 10:38:31
Elsőre a hozzászólásodra válaszoltam, melyben a túlterheltséggel mentegetted a vizovédő sünöket.
Teszek a túlterheltségükre.
A mostanira válaszként: ez a két fiatal gyerek felvette ezt az egyenruhát, tagja annak a "testületnek", aminek 2006-ban és vizo miatt is bőven kitelt a becsülete.
Pont mint a most épp bíróság elé állított 94 éves SS szakács, aki senkinek nem nyitotta ki a gázcsapot, de a testülethez tartozása okán szimplán bavarrják. Nem egy esetben.
Nos ez a két "fiatal gyerek" nem kapott hányingert, hanem közéjük akart tartozni, parancsnokaik, feletteseik pedig azok, akik ott bűncselekményeket követtek el, parancsra, önként, de mindenképp következmények nélkül arctalanul, név nélkül.
Nekem ez nem kóser és amíg a sünnek a törvénytisztelő állampolgárok a célpontjai, maffiózók, korrupt politikusok, cigánybűnözők, migrének helyett, marad is tréfli az egész banda, ördög vigye őket!
Éhes ló 2016.09.26. 10:40:07
Én nem szoktam buzisággal maszatolni senkit sem, mert buzi libbant szokás, olyan ungárkárolyos. :)
axolotl77 2016.09.26. 12:43:33
Esetleg szabadna tudnom a kelmed szakmáját? Mondanék arról is valami általánosságokon alapuló nagy igazságot.
eßemfaßom meg áll 2016.09.26. 12:45:59
HgGina 2016.09.26. 13:37:35
A sündörség csak a maffia egyenruhás, állami, törvényi kiváltságokat élvező, azzal rendszeresen visszaélő csoportja. Sima kis hangulatkeltő alvilági leszámolás volt ez. Ürügynek jó lesz bárki ellen. Gondolom, már a perirat is kész van.
Erő e-meló 2016.09.26. 14:02:09
Baszki itt tart a hazai blogipar. Van aki még a szegen is csomót keres (vagy szögön, csak azért írom nehogy még belém kössenek), de amúgy meg semmi fingja semmiről
A nagy semmi habosítása folyik
ócskapiacok professzora 2016.09.26. 14:02:30
Erő e-meló 2016.09.26. 14:04:42
Orbán volt, ezt bizonyítja, hogy még egy nap után sincs meg a tettes. Naná, mert fedezik a civil ruhás sünrendőrök, akik et ott láttál szaladni az eset után
ócskapiacok professzora 2016.09.26. 14:04:58
fidesz maszop dk egykutya 2016.09.26. 14:07:02
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.09.26. 14:12:20
axolotl77 2016.09.26. 14:26:25
Azért kérlek, ezt a cikket olvasd el! Egy nálam ékesszólóbb ember írta. (Ígérem nem lesz túl hosszú.)
varanus.blog.hu/2016/09/26/bazmeg_787
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 14:48:52
Seggbe Kúrt úrfi rendszeres részvevője a prájdnak, általában egy arab csődör szokta hátulról tolni, ő meg kéjesen nyögdécsel.
Éhes ló 2016.09.26. 18:53:12
Valóban fel kellett volna oszlatni, mint a keletnémet titkosszolgáltatot, rendőrséget, hadsereget.
De sajnos ezt eddig nem tették meg és ennek eredményeit "élvezehtjük" a mai napig.
Remélem megteszik majd, mert ami késik, nem múlik.
A polgárok egyéni és kollektív önvédelmének joga meglehetős régre datálható, de természetesen a cselekvőképes közösség és polgár minden hatalom ellensége, ezért nem védheted meg magadat a cigányok ellen sem és ezért sarcol a sün téged, engem és nem a cigányt, a korrupt politikust, a maffiát, mert ellene sincs jogod védekezni.
@eßemfaßom meg áll: rossz a hasonlat. 1945 után nem wehrmacht volt, hanem bundeswehr.
A rendőrség azonban ugyan az, mint 2006-2010 között. A vezetői állománya pedig 1990 előtti káderekből verbuválódott.
@Éhes Ió:
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
magaddal beszélgetsz nicktolvaj seggfej?
@axolotl77
@Kovacs Nocraft Jozsefne
A buzi kurt troll szórakozik a nickemmel, neki válaszoltál, nem nekem.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.26. 19:16:49
eßemfaßom meg áll 2016.09.26. 20:52:21
Éhes ló 2016.09.26. 21:12:19
Becstelen gazemberek, maffiózok csicskái, a politka láncos kutyái, komancs káderek vezetésével.
ócskapiacok professzora 2016.09.27. 06:37:32
@eßemfaßom meg áll: A rendőrökben a gumibotjukat utálom a legjobban.
fantázia dús nick 2016.09.27. 08:25:46
fantázia dús nick 2016.09.27. 11:53:48
Éhes ló 2016.09.27. 11:55:26
@eßemfaßom meg áll: semmiféle fóbiám nincs, a rendőrt megvetem, nem pedig félek tóle. Ez jelentős különbség.
fantázia dús nick 2016.09.27. 16:01:32
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 17:35:14
Nem tudom, még soha nem voltam prájdon, nézőként sem. De úgy látom, te szakértő vagy a témában, rád bízom.
fantázia dús nick 2016.09.27. 17:48:59
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.27. 17:50:39
Praktikus témaválasztás volt, hiszen vizsgálati alanyként mindig a saját rendelkezésedre álltál.
De mostanra már igazán kamingautolhattál volna, ma már nem szégyenletes buzinak lenni, mi több, divatos.
fantázia dús nick 2016.09.27. 23:28:42
A kámingout felvetése, pedig a saját magad vállalásának igényének kivetítése az orvosra.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.28. 08:55:42
Bocsika, kiscsillag, de amíg az állításaidat nem tudod tudományos igényű, a tudományos közösség által elfogadott tanulmányokkal igazolni, addig csak a privát véleményedet írod meg. Az meg ugye köztudottan ilyan, mint a segglyuk...
Éhes ló 2016.09.28. 10:12:13
ócskapiacok professzora 2016.09.28. 12:06:05
fantázia dús nick 2016.09.28. 12:29:23
Ami meg a doktorimhoz kellett azt a bárban megválaszoltad, miután meghívtál egy italra, faképnél hagyva a fiúdat.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.28. 14:41:24
Kiskócsag, nem létezik olyan webcím, amelyben van hármaspont. Agyilag már arra sem vagy képes, hogy hibátlanul bekopizz egy webcímet?
A másik meg egy fórum. Ugye nem egy fórum hozzászólásait akarod tudományos igényű tanulmányként eladni nekem?
fantázia dús nick 2016.09.28. 19:30:07
Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.09.28. 21:15:10
Magadat égetted, kisköcsög. Na mindegy,. mostantől téged is szűrlek, felőlem tépheted a szádat.
Éhes ló 2016.09.28. 21:40:38
fantázia dús nick 2016.09.28. 23:10:00
Jaj, de jót röhögtem rajtatok!
Az utolsó 100 komment: