Habony Árpád kontra Vona Gábor
Habony Árpád kontra Vona Gábor

A Jobbik régóta tervezett néppártosodása a 2016-os év folyamán egyre inkább kézzelfogható valósággá vált, Vona Gábor megnyitotta a konkrét frontokat, ahol minden egyes győzelem közelebb viszi a Jobbikot a nemzeti radikális pártból valódi nemzeti néppárttá való átalakulásához. Melyek azok a politikai…

A sajtószabadság élve eltemetése
A sajtószabadság élve eltemetése

Október 9-án minden előzmény nélkül fel lett függesztve a Népszabadság, illetve a nol.hu is. A lap dolgozói puccsot sejtenek a háttérben, többezres tömeg tüntetett a Kossuth téren még aznap este, gyertyát gyújtottak a meggyilkolt sajtószabadságnak, náci haláltáborokat, majd az 1929 és 1933 közötti…

Magyar népmesék 2016
Magyar népmesék 2016

Orbán Viktor a Katolikus Rádiónak csütörtökön elmondta, hogy akármilyen eredmény születik a vasárnapi népszavazáson, ő "hamuban sült pogácsával a tarisznyájában" fog elindulni Brüsszelbe. Most a tegnapi szavazás után már azt is tudjuk, hogy valójában kétszersült került abba a bizonyos…

A részvénytársasági állam
A részvénytársasági állam

 "Az organizált állam másik típusa a részvénytársasági állam. Ami a politikai államban a terror, az itt a korrupció. A politikai állam ősképe a laktanya, a részvénytársaságié a bordély. Itt aztán nem kell suttogni. Mindenki szónokolhat, amennyit csak akar. A politikai állam a közösséget védi, ami…

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása