Orbán Viktor szombaton felvetette, hogy szerinte Líbiában, a Földközi-tenger partján létre kell hozni "egy gigantikus menekültvárost", ahová visszatoloncolhatják az észak-afrikai országból Európába tengeri úton érkezett embereket, hogy menedékkérelmüket ott, az Európai Unió területén kívül folytathassák le. Ötletét mind Líbia, mind az EU kategorikusan elutasította.

A népszavazás közeledtével egyre növekvő hisztéria közepette, habár a nyomtatott sajtóban és az internetes hírportálokon is leközölték, sokaknak elkerülhette a figyelmét Orbán Viktor szombati felvetése, amelyet Líbia és az Európai Unió is kommentált kedden. Annak ellenére, hogy sem miniszterelnökünk ötlete, sem az arra kapott válaszok nem fognak befolyásolni senkit a majd vasárnap leadott voksában, úgy gondolom, hogy a tematizált népszavazással kapcsolatos kampányokban megfogalmazottaknál sokkalta fontosabb tanulságokat lehet levonni belőlük - már ha az ember hajlandó erre.

Orbán Viktor, az időzítés nagymestere

Emlékszünk még 2015 nyarának elejére? A Keleti pályaudvart ellepő migránsáradat még az ország határait sem érte el, a kékplakátok máris gombaként kezdtek burjánzani Magyarországon. Kormányunk amint lehetett állást foglalt, hogy már a személyesen is tapasztalható migrációs válság megérkezése előtt politikai erőt tudjon magának kovácsolni, a baloldali pártokat ezzel pedig vállalhatatlan -vagy legalábbis meglehetősen nehezen tartható-, a kormánynak tökéletesen ellentmondó álláspontra kényszerítse. Az Orbán Viktor által kiszabott irányelv mentén tevékenykedő Habony Művek azóta is többször bizonyította, hogy a Goebbels halála után széttört marketing-kristálygömb számos darabját ők sikeresen söpörték össze. A megszerzett -és propagandájukba sikeresen beépített- darabok egyikében az "időzítés" szó sejlik fel üveges csillogással és könyörtelen pontossággal. Nem elég az érzelmekre alapozni, ennek az idejét is pontosan ki kell jelölni a maximális hatás érdekében.

Miniszterelnökünk szombati megnyilvánulásában ezt a marketingfogást pontosan fordított irányban alkalmazta. A népszavazás vasárnapi dátumának közeledése előtti felfokozott közhangulatban ugyan ki tartaná ezt fontosnak? A jelenlegi közélet kavalkádjában lenne olyan, aki az erről szóló cikkeket nem csak átfutná és gyorsan továbbgörgetne?  Ugyan, dehogy lenne. Most aztán senkinek nem tűnne fel, hogy megoldási kísérletről itt szó sincs, viszont az EU kategorikus elutasítását a népszavazás után majd fennhangon lobogtathatom, hogy ez történik, ha valaki meg akarja oldani a problémát. Akkor viszont egy egész ország fog mögöttem állni, meglátjuk, hogy Magyarországgal a hátam mögött is így elhessegetnek-e.

A megoldási kísérlet látszatába burkolózva

Orbán Viktor Líbiában kíván létrehozni egy óriási menekültvárost, ahol az Európába belépni kívánó migránsok megfelelő körülményke között várakozhatnának menedékkérelmül elbírálásáig. Ötlete több sebből vérzik. Nem vagyok hajlandó a miniszterelnököt nem rendkívül intelligens politikusnak tekinteni. Nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy véletlenül kifejezetten a célra egyértelműen alkalmatlan LÍbiát jelölte ki ötletének helyszíneként. Az észak-afrikai ország Moammer Khadafi 2011-es halála után különféle milíciák hazájává vált, akik mind a hatlmat akarták megszerezni. 2016 tavaszától az ország fővárosában működik ugyan egy nemzetközileg támogatott kormány, de Líbia közel sem tekinthető elég stabilnak ahhoz, hogy egy Orbán által említett menekültvárosnak adjon otthont. Líbiából kedden meg is érkezett a válasz, nem szeretnék, ha Magyarország és az Európai Unió a saját problémáit Líbiára terhelné "különösen olyan időkben, amikor Líbia nagyobb szenvedéseket él át a többi országnál". Miniszterelnökünk előre várta ezt a választ, ha Líbia államfője lenne, minden bizonnyal ő is így reagált volna.

Már csak az EU kellett, hogy reagáljon. A válasz már aznap megérkezett, Natasha Bertaud, az Európai Bizottság szóvivője azt nyilatkozta, hogy "a hatályos európai uniós jog nem engedi meg a menedékkérelmek feldolgozását az unió területén kívül". Orbán Viktor minden bizonnyal egyszerűbb, profánabb elutasításra számított, viszont annál nagyobb ütőkártyát kapott a kezébe. Nem elég, hogy az Unió elutasította látszólagos megoldási kísérletét, de arra az európai uniós jogra hivatkozott, amelyet Angela Merkel nem is oly rég egyetlen kézmozdulattal változtatott meg az uniós határok migránsok előtti megnyitása érdekében. Most akkor hogy is van ez? Olyan választ kapott az EU-tól, amely azt üzeni, hogy csak akkor hajlandóak módosítani a hatályos európai uniós jogszabályokat, ha az az ő érdekeiknek megfelelően, az ő elképzeléseik szerint történik, az egész Európára kiterjesztett merkeli wilkommenskultur jegyében. Kíváncsian várom, hogy a magyar államfő által prezentált demagóg "megoldási kísérletre" kapott demagóg uniós választ hol és mikor fogja Orbán Viktor kijátszani. Annyi biztos, hogy ez a vasárnapi népszavazás után lesz, amikor a Habony Művek szélturbináiba áramoltatott "nem" szavazatok biztosítják a szükséges politikai energiát, népi felhatalmazást az Európai Unió politikájával való szembeszállásra.

A valós kiindulópont lehetősége

A fentebb leírtak ellenére, akármennyire furcsa és visszás is, Orbán "ötlete" véletlenül akár még tartalmazhat is egy kiindulási pontot a migrációs válság kezelésére. Mi lenne, ha létrehoznánk az Európai Unió határain kívül egy vagy több "menekültvárost", viszont oda nem visszatoloncolnánk a már Európába bejutottakat, hanem ez a város egy belépési procedúrának részét képezné? Aki a kontinensre kíván jönni, az ott ideiglenesen, emberséges körülmények között el lenne szállásolva, amíg kérelme elbírálásra nem kerülne. Ezzel a folyamattal, ha az együttélés problémáit nem is, de legalább a migránsokkal együtt érkező terroristákat ki lehetne szűrni jó eséllyel, miközben felelősséget vállalnánk a valódi menekültekkel, mint az embertársainkkal civilizációs kötelességünk itt Európában a huszonegyedik században. Természetesen Orbán Viktor nem erre gondolt, ezzel túl sok szavazatot, politikai támogatást veszítene, nem véletlen, hogy még demagóg ötletét is a népszavazás körüli cirkusz füstfelhőjében vetette fel, elkerülvén az esetleges, a kékplakátos gyűlöletkampány által felhergelt szavazók kiábrándulását, akik véletlenül úgy gondolnák, hogy ő valóban megoldást keres. Megoldást keresni itt, 2016 Magyarországán szigorúan tilos, aki ezzel mégis megpróbálkozik, az nettó politikai öngyilkosságot követ el. Megoldási kísérlet? Most akkor nem minden migránsnak egyesével a kurva anyját? Ugyanez a másik oldalon, csak fordított előjellel és legalább humánummal, viszont racionalitás nélkül. Hajrá wilkommenskultur, hajrá felső korlát nélküli betelepítés, tüntessünk ma este hat órakor a Magyar Helsinki Bizottsággal, lássuk meg az embert, de nehogy, semmi esetre se gondoljuk úgy, hogy lehet látni az embert a migránsokban és emellett érzékelni, majd tudomásul venni a migráció okozta problémákat.

A humánum gyakorlása és a valós problémák elismerése nem egymást kizáró tényezők, az aktuálpolitikai tematizálás és a szekértáborok manifesztói ellenére sem. Ha nem kívánok a neokádárizmus szellemében gyülölködő nyugdíjasokkal együtt hörögni és köpkölődni a migránsokra, attól még nem vagyok köteles a racionalitásomat kikapcsolva a határok nélküli befogadást hirdetni, mindezt a emberségre való hivatkozzással legitimálva. Valós megoldásokat kell keresnünk, valódi kiindulópontokra építenünk, de ezt kizárólag a valóságot elismerni hajlandó emberséggel tehetjük. Ez az, amit üzennünk kéne Brüsszelnek és minden európainak. Itt, a huszonegyedik században Európában igenis felelősségel tartozunk embertársainkért, nem a gyarmatosítás bűntudata miatt, hanem az európai egységet létrehozó, általunk elvileg vallott eszmeiség miatt. Itt, a huszonegyedik század Európájában igenis legyen meg a lehetőségünk biztonságban élni, jólétünket nem feladni, viszont ezt humánumunkat megőrizve tenni. Ennek a gyakorlati megvalósításától jelenleg még messze állunk, viszont a szekértáborok elhagyása nagyszerű kiindulópont lenne.

A jóléti sovinizmus és a még egy kanál krumplilevesre való éhezés mérsékelése egyre inkább elengedhetetlenebbnek tűnik. Ezeknek előfeltétele annak a politikai középnek a térnyerése, amely nem fél a szavazói egy részének elvesztésétől egy olyan javaslat előterjesztésekor, amikor az adópénzek egy részét az Európai Unión kívüli menekültváros építésére és fenntartására költjük. A jólétünk is megmarad hosszútávon és az emberségünkből sem adunk lejjebb. Ez az elképzelés idealistának tűnhet jelenleg, viszont a migráció által felmerülő problémák mentén szélsőségekbe menekülő európai társadalom számára eljöhet az a pont, ahol kizárólag az ehhez hasonló kompromisszumos megoldások menthetnek meg minket az alapvető európai értékeink deficitjétől, illetve jóléti társadalmunk elvesztésétől.