A sajtószabadság élve eltemetése

nepszabadsag.jpg

Október 9-án minden előzmény nélkül fel lett függesztve a Népszabadság, illetve a nol.hu is. A lap dolgozói puccsot sejtenek a háttérben, többezres tömeg tüntetett a Kossuth téren még aznap este, gyertyát gyújtottak a meggyilkolt sajtószabadságnak, náci haláltáborokat, majd az 1929 és 1933 közötti Németországot emlegetve.

A hivatalos közlemény szerint az újságot az utóbbi hosszú évek veszteségei miatt függesztette fel a lap tulajdonosa, a Mediaworks Hungary Zrt. Felmerülhet a kissé cinikus kérdés, hogy ugyan mit szüntetnek meg manapság Magyarországon csak azért, mert veszteséges? A kérdés bizonyos mértékig jogos, miért is zárnának be egy olvasóinak nagy részét ugyan elvesztett, de mégis nagy múltú, ikonikus lapot?

Mi történt a Népszabadsággal?

Nemrégiben a Mediaworks számos megyei lapot vásárolt, amelyek egyértelműen a Fidesz érdekeltségébe tartoznak, ebből már valószínűsíthető volt, hogy a Mediaworks a kormány közelébe kerülhet a továbbiakban. A szóban forgó cég alá tartozik továbbá számos bulvármagazin is, úgyhogy nem csak a megyei lapok oldalain düböröghet tovább a habonyi propagandagépezet, hanem a bulvárkirály hazai pályáján, ott ahol legotthonosabban mozog, a pletykalapok oldalain is. A 444.hu-n megjelent cikkben felvázoltak egyelőre nem bizonyítottak, de véleményem szerint túlságosan is összeillenek a kirakós darabjai ahhoz, hogy csupán összeesküvés-elméletnek tekintsük.

Mi történt tehát? Habony Árpád vezetésével folytatódik a tömegek „formálása”, amelyhez úgy érezték, hogy szélesíteni kell frontjaikat, bővíteni meglévő fegyverarzenáljukat még néhány lappal. Na de hogy kerülhetne úgy a kormány érdekeltségébe a Mediaworks, hogy közben a legikonikusabb baloldali lap is a kötelékeibe tartozik? Ezt elvi és gyakorlati okokból sem vállalhatta a Fidesz, ezért a lehető legotrombább módon vetettek véget az újságnak.

Már megint véget ért a sajtószabadság Magyarországon?

Véleményem szerint a tegnapi Kossuth téri tüntetés abszolút indokolt volt. Habár az utóbbi időkben szinte heti rendszerességgel vagyunk tanúi annak, hogy a kormány gazdasági érdekei miatt kisebb-nagyobb cégek pusztulnak el szempillantások alatt, ez nem normális egy demokratikus államban. Ez a korrupció nem elfogadható akkor sem, ha mindennapossá válik (vált?), ezért érdemes és kell is az utcára vonulni.

A nagy többség sajnos nem ezért vonult ki tegnap a Kossuth térre. Ők a sajtószabadság temetésén vettek részt. Jelképes tábla „Itt végezték ki a sajtószabadságot 2016. október 8-án. A Népszabadság meglakolt, mert megírta az igazságot.” gyertyákkal körülvéve. A sajtószabadság valójában nem halt meg, ők mégis élve eltemették. Hogy miért? A valóság értelmezése nem csak a kormány számára nem elfogadható választás. Ahogyan egy hete Orbán Viktor politikai indíttatásból nem volt hajlandó szájára venni a népszavazás érvényességét az érvénytelen nészavazás után, úgy most az ellenzék sem hajlandó a Népszabadság felfüggesztését a maga valójában értelmezni, mint a kormány korrupt gazdasági tevékenységének velejáróját. Túlságosan magas labda volt a lap bezárása, túlságosan kínálkozott a lehetőség farkast kiáltani. Mégpedig egy olyan farkast, amelyet nem először és nem utoljára kiáltanak. A magyar sajtószabadságot már 2011 elején, a médiatörvény kapcsán is eltemette élve a baloldal, a „sors iróniája”, hogy ez többek közt a Népszabadság akkori címlapján történt.

Túlságosan kínálkozott a lehetőség a sajtószabadság temetésére azért is, mert a Népszabadság az utóbbi időkben több ízben is cikkezett a kormány korrupciójáról, többek közt Matolcsy barátnőjének bérezéséről és Rogánék helikopteres utazásáról. Hát mi másért záratták volna be a lapot, ha nem azért, mert ők ki merték mondani az igazságot? Szerintem Orbán Viktort sok mindennek nézhetjük, mondhatjuk, de hülyének nem. Ha valóban az lett volna a kormányfő célja, hogy elhallgattassa az udvartartásának fényűzését leleplező sajtóorgánumokat, akkor mégis miért az olvasóinak nagy részét elvesztett Népszabadságra sújtott volna le a kormány ökle és nem mondjuk a 444.hu-ra? Ezt a kérdést érdemes lenne feltenniük sokaknak, például Molnár Tibor Együtt elnökségi tagnak, aki az elsők között kívánta élve eltemetni a sajtószabadságunkat, miközben az 1848-as 12 pontra hivatkozott. Írásában külön érdekesség, hogy Török Gábor politológus sorait méltatja, amelyek „hatalomtechnikai szempontból tökéletesen összefoglalták a Népszabadság halálához vezető utat”. Ezen sorok méltatásával tökéletesen egyet tudok érteni, viszont Molnár Tibor valahogyan kifelejtette az említett politológus írásának elejét is bemásolni bejegyzésébe, ahol tisztázza, hogy szó sincs itt a sajtószabadság haláláról. Ezidáig Török Gábor írása volt az egyetlen, amely képes volt a valóságot valóságként értelmezni és a politikai szekértáborok torzított realitásait nem magáévá tenni.

Komolyan azt gondoljuk, hogy 2016. október nyolcadikával véget ért Magyarországon a sajtószabadság? Komolyan azt gondoljuk, hogy bezárják az újságainkat, blogjainkat és jön értünk a fekete autó? Komolyan náci haláltáborokhoz hasonlítjuk a Népszabadság esetét? Komolyan az 1929 és 1933 közötti Németországhoz hasonlítjuk 2016 Magyarországát? Komolyan úgy gondoljuk, hogy indulnak a transzportok politikai ellenfelekkel megpakolva? Komolyan azt gondoljuk, hogy diktatúrában élünk?

Nincs elég nehéz helyzetben a magyarországi ellenzék, amikor nem sikerült azóta felépülnie, hogy Gyurcsány Ferenc saját kezűleg szétbombázta, de még a valóságot sem hajlandóak saját valójában befogadni? Míg a kormány oldalán Habony Árpád hajlítja a tér-idő kontinuumot a Fidesz számára kedvező irányba, addig az ellenzék kevesebb erőforrással rendelkező mágusai ugyanezzel próbálkoznak, csak a kormánypárttal ellentétes irányba. Észre kéne venni, hogy a valóság elhazudása közben Mészárosék, Habonyék, Rogánék és az egész udvartartás vagyona a mi pénzünkből gyarapodik és amíg az ellenzék nem szedi össze magát és nem tér vissza a valóságba, addig a közpénzek sem fognak visszatérni az államkincstárba.

A bejegyzés trackback címe:

https://prolihisztoria.blog.hu/api/trackback/id/tr10011783463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.09. 22:18:46

nálunk a legnagyobb a sajtószabadság! Még a miniszterelnök urat is le lehet hazugozni, nem csak vmelyik miniszterét, vagy a MNB elnökétől is meg lehet kérdezni, nem tarja-e etikátlannak, h az általa felügyelt kereskedelmi bank elnökétől béreli a lakást, amelyben a szeretőjével lakik, akit, és annak kedves rokonságát is a tőle függő alapítványok alkalmazzák. És mindezt még a közszolgálai média is leadja. :D

jágör68 2016.10.09. 22:45:35

A Patásorbán volt.
Igaz, az ország 99%- a nem olvasta- gyk: népszavazási logika alapján a másik oldalon áll 99%.
Ennyi

láplidérc 2016.10.09. 23:52:25

index.hu/kultur/media/2016/10/05/nehez_elhinni_mennyire_elfogult_volt_a_kozteve_es_a_tv2_a_kampanyban/
Komolyan azt gondolod, hogy ha hat év alatt eljutottak ide, akkor újabb hat év alatt nem jutnak el oda, hogy bezony bezárják a blogodat, ha sokat pattogsz és elég olvasód van, hogy tényező légy? (vagy ha nem is zárják be, el fgoják érni, hogy ne tudd/akard folytatni). Komolyan azt gondolod, hogy szabad a fekete autó felemlegetésével nevetségessé tenni és elbagatellizálni a helyzetet? Hogy a népszavazós kopaszokhoz hasonlóan nem fognak majd _valakik_ idővel (fő)szerkesztőket, bloggereket várni este a sarkon, épp csak annyit mondva, hogy a bélyeggyűjtés szép hobbi, miért nem próbálod ki? Ha onnan nézed, hogy mi célból létezik a sajtószabadság, akkor vajon az átlagos magyar faluban és kisvárosban, ahol a sajtó = M1, M2, Duna, RTL, TV2, a kocsmában meg a Népszabadság és a Magyar Nemzet feküdt egymás mellett a pulton, szóval ott beszélhetünk még úgy sajtószabadságról, hogy közben nem röhögjük el magunkat?

na4 2016.10.09. 23:59:26

Nem történt semmi különös, csak egy öskövület, komcsi, veszteséges lap megy a levesbe. Mit kell ezen ennyit rugózni?

2016.10.10. 03:24:20

@na4: egyetértek, a Népszabadságot egyre kevesebben olvasták, de a Magyar Időket meg a Magyar Nemzetet még kevesebben. Javaslom azok beszántását is.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.10. 05:27:04

Ez a csúnya, cigány Orbán már megint bevezette a diktatúrát??? Segítség!

2016.10.10. 05:54:05

@bircaman maxval szerkesztő: birka, emlékszel, mit produkált a jobboldal, mert 2010 előtt a Napkeltében olyan kérdést tettek fel a fideszeseknek, ami nem volt ínyükre? pedig a Napkelte egyetlen egy műsor volt a MTV-ben.
Ma, az egész közmédia egy Fideszkelte, és jóval kisebb az ilyen hírjellegű műsorok nézettsége, mint 2010 előtt. nem is tudom, h miért?
Csak ott nézik, aki máshoz nem jut hozzá, vidéken, falvakban. Még az ATV is majdnem utoléri a közszolgálati híradóját, pedig ennek foghatósága a közszolgálatinál sokkal szűkebb.

2016.10.10. 06:03:51

@bircaman maxval szerkesztő: de mondhatom, h 2010 előtt a közszolgálati leadta az öszödi beszéd részleteit, ami ma elképzelhetetlen lenne, h OV hazugságát, hanem agyonhallgatja azt, ami számára kellemetlen. max. néha cáfolnak vmit, de aki csak innnen tájékozódna, nem is tudja miről van szó. pl. . Matolcsy ügyei.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.10. 06:06:34

@lujo1111:

A közmédiák mindig erősen kormánypártiak voltak, kivéve az Antall-kormány idejét.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.10. 06:07:38

@lujo1111:

Persze, higy leadta, mivel maga Gyurcsány szivárogtatta ki...

szabadság elvtársak! 2016.10.10. 06:35:39

Orbán tulajdona volt a Népszabadság? Nem? Akkor kié? Ja hogy osztrák tulaj volt? Akkor mi köze Orbánnak ahhoz, hogy a lapot megszüntetik? Akkor most ki hazudozik? Ja vagy úgy, miszerint veszteséges volt. Ezért adta el az MSZP a részesedését a lapból? Tehát Orbán a hibás, hogy egy külföldi tulaj megszüntet egy szarul menő újságot? És ezzel vége a sajtószabadságnak? Tényleg ennyire hülyének néztek bennünket? Na menjetek a , oda!

jotekony koc 2016.10.10. 07:09:12

Ellentétben az előttem szólókkal, én olvastam napi rendszerességgel a nol.hu-t. Láttam, ahogy nemrég megszüntették a Nolblogot, ahol véleményt cseréltek az olvasók. Láttam a cikkek alatti kommentelést és a kitiltásokat.
Én azért olvastam őket, mert érdekes híreket és riportokat hoztak. Az összes többi lapban ugyanaz megy.
Mit mondott Kósa, mit mondott Lázár, mit mondott Rogán , hogyan győzött ma is a Viktor.
Ez nekem nem csak unalmas, de volt, hogy csak ilyen hír volt és semmi más az egész hírpiacon, és akkor mindig ott volt a nol.hu, ahol megint utánajártak egy-két dolognak, és megírtak egy-két esetet, ami történt.
Na, ez már nincs. Olvassuk tovább a Mitüzenapártunkéskormányunk híreket. Mert van sajtó... nektek jó.

Nagyorrú Barbi 2016.10.10. 07:12:37

Ha jól emléxem (és jól emléxem), még Horn elvtárs volt a kormányfő,egy sajtótájékoztatón megkérdezte egy MDF-es újságíró, hogy mit szándékozik tenni az elnök elvtárs a szarul menő MDF-es újság érdekében. Horn válasza ez volt : semmit.Olyan újságoz kell szerkeszteni, amit megvesznek az emberek. Akkor most hogy is állunk azzal a bizonyos sajtószabadsággal?

jotekony koc 2016.10.10. 07:17:46

@Nagyorrú Barbi: Az 20 évvel ezelőtt volt. Akkor a Népszabadságnak 1 millió olvasója volt. Ha érdekel, mi volt 20 éve.

2016.10.10. 07:38:02

@jágör68: "Igaz, az ország 99%- a nem olvasta"
Ilyen alapon minden újságot meg kellene szüntetni. Sőt, figyelembe véve, hogy kategóriájában a Népszabadság volt a legnagyobb példányszámú, így a többit jóval előbb meg kellett volna szüntetni.

Legközelebb próbálj már meg gondolkozni, mielőtt logikai öntököndöfést követsz el.

eßemfaßom meg áll 2016.10.10. 07:40:49

mszp 2015:

"Eladta a Népszabadság Zrt.-ben lévő részesedését az MSZP pártalapítványa, a Szabad Sajtó Alapítvány

Az eladás okait firtató kérdésre Kránitz László közölte, évek óta tartó folyamat végéről van szó. Az elmúlt jó pár évben folyamatosan veszteséges volt a Népszabadság Zrt. működése, ezt a Szabad Sajtó Alapítvány mint tulajdonos nem tudta finanszírozni"

mszp 2016:

"Az MSZP a magyar sajtó és sajtószabadság rendszerváltás utáni gyásznapjának tartja a szombatit a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt."

Következetesség, MSZP a neved!

2016.10.10. 07:45:32

@szabadság elvtársak!: Simicska csúnyát (=igazat) mondott vezérre, kibasztáka búsba és minden állami hirdetést megvontak a lapjától és a tv-jétől, sőt a tv-jét igyekeztek tönkretenni. Az Origó csúnyát (=igazat) írt Lázárról, kirúgták a főszerkesztőt, a Népszabadság csúnyát (=igazat) írt Rogánról, megszüntették.

Persze biztos véletlenek ezek az egybeeséséek. Ahogy az is mindig véletlen, hogy csak fideszközeli cég nyer közbeszerzést, véletlenül van mind túlárazva, és véletlenül szar minden kivitelezés és véletlenül nem csuktak le bánöző fideszest, amióta Polt a főügyész, véletlenül nem lehet ellenzéki kérdésben népszavazni, amióta fideszes az NVB és még lehetne sorolni a véletleneket.

midnight coder 2016.10.10. 07:59:50

@Ylim: Hány bűnöző politikust csuktak is le a gengszterváltás óta ? És ehhez képest hány ezer milliárd közvagyon tűnt el mindkét oldalon ?

Rogán helikopterezése amúgy is vihar volt a biliben. Én is ültem már helikopteren, pedig nem vagyok politikus, csak a falu határában búcsúkor ott volt egy helikopter amire pár ezer forintért be lehetett ülni egy sétarepülésre. Rogánék repülése persze nyilván nem ez a kategória, belekerülhetett pár százezer forintba, de abban az országban, ahol olyan autók szaladgálnak az utakon, amik az átlagpolgár lakásának többszörösét érik, és ahol a baloldal miniszterelnöke egy privatizélésből megtollasodott milliárdos, elég vicces dolog ebből problémát csinálni. De ez itt igazából off is.

Ami sokkal érdekesebb, hogy vajon miért szabadult meg az MSZP a pártlapjától ? Azért, mert annyira reménytelennek ítélte a baloldali politizálást, vagy azért mert a Népszabó társaságát ítélte túlságosan bénának ahhoz képest amibe kerültek neki ?

Mérnork 2016.10.10. 08:07:30

Kaptalizmus van elvtársak, a tulajdonos dönti el, hogy működteti-e tovább a cégét, vagy inkább bezárja, a dolgozók meg mehetnek a pitsába. Most a népszaga firkászai is megtapasztalhattátok azt a copást, ami a gengszterváltás után százezreknek kijutott, mikor a haverjaik eladták a fejük felől a céget. Rohadtul nem tudom sajnálni őket. ;-)))

Ad Dio 2016.10.10. 08:11:16

Mindig mindenért MÁS a hibás... mennyire végtelenül kényelmes helyzet ez: nem mi vagyunk balfaszok, nem mi adunk következetesen életidegen választ a kérdésekre (már amiket nem tagadunk le kerek perec), nem mi vesztettük el a magrendelőink és szavazóink zömét az elmúlt években, nem mi válunk lassan jelentéktelenné... NEM ÁM! Mi okosak, szépek, ügyesek vagyunk, csak a gonosz Orbán és az ostoba zemberek mindég elgáncsolnak minket... minket, a meg nem értett HŐSÖKET...

OmdG... mikor jön már valaki, aki csapaton belülről kioszt egy-két tockost és sallert ennek az élhetetlen bandának és megtanítja őket ÉLNI?... mert hja nem, akkor ez a lefelé húzó spirál csak gyorsulni fog.

Szóltam.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.10. 08:20:08

@lujo1111:

nem tudom, de nem is lényeges. Az állami médiák nézettsége minimális immár 20 éve.

vénkujon 2016.10.10. 08:27:00

10 év alatt a fidisek sokat fejlődtek. szőrszálhasogató, körülményes emberek lettek, akik bonyolult összefüggéseket vélnek felfedezni világuk működésében. ma már a neten terjesztik az igét, holott 2006ban még kövakővel, kőbaltával romboltak gépeket az utcán.

alfacharlybravo 2016.10.10. 08:28:52

@lujo1111: Hát igen, Németországban egy újságíró sem engedheti meg magának, hogy a politikusokat ilyen szinten gyalázza mint nálunk, nem élné túl. A liberális világuralom három pilléren nyugszik első a pénz forgalom, második a kereskedelem és legfontosabb a média uralom birtoklásán. De még Szlovákiában is egy gyalázkodó kommnet 3000 EUR ba kerül.

Ad Dio 2016.10.10. 08:39:47

@jotekony koc:

Én is olvastam a Nol.hu-t (mondjuk a kommenteket nem, mert az ugyan az volt, mint a mno.hu-n csak baller kiadásban, ami engem baromira nem érdekelt).
Olvasom az indexet is meg a többi ellenzéki portált is. Képet alkotni csak úgy lehet ha több forrásból is tájékozódik az ember.
Ennek ellenére sem tudom megsiratni a Népszabadságot, mert a piac és az érdektelenség tette tönkre, nem pedig a Fidesz önkénye. Egy pártlapnak a párt kezében kell maradnia. Ez evidencia. Ha a párt gazdasági racionalitásból eladja, akkor bizony előbb utóbb az fog történni, amit láttunk.

A Népszabadság dicstelen bukása a baloldal általános állapotának a hű tükörképe: életidegen válaszok, elefáncsonttorony, pökhendiség, tehetségtelenség és orbánfóbia. Ennyi a mai baloldal. Pedig én mint jobber igényelném a normális baloldalt, mert KELL. De ami van, arról egyre inkább azt gondolom,, hogy nem kell...

1ghost 2016.10.10. 08:43:54

Persze, hogy helikoptereznek, persze hogy a matolcsy kurvák havi kétmilliót keresnek az MNB-ben, persze hogy orbán veje milliárdokat nyer el, hiszen ők maguk mondják, hogy amit mi a verejtékünkkel megkeresünk és befizetünk adóba arról ők azt mondják, hogy NEM KÖZPÉNZ, ezért kamion számra lopják!

Namármost

Ezért aki ennek a tolvaj, gazember fidesz bűnszövetkezetnek a vérlázító disznóságait megírja, annak pusztulnia kell az orbáni diktatúrában.

A népszabadság tényfeltárásban élen járt! Ezért a fideszbanditák kivégzik a lapot. Kész, ennyi! A fideszes bűnözők ide juttatták az országot.

vénkujon 2016.10.10. 08:45:24

@Ad Dio: jaja. kellene a normális baloldal. a fidesz politikusai is máshogy állnának hozzájuk. vitába szállva érvelnének, tévéshowkban állnának ki a nemes ellenféllel szemben. az m1-5 adókon lehetne nézni az egyenes gerincű honatyáinkat, ahogy tisztességesen meghajolnának a másik fél érvelése előtt. különösen a fidesz politikusai vágynak már ilyen nemes ellenfelekre, hisz ellenségből oly sok van

kvadrillio 2016.10.10. 08:45:43

jahhh...ebben az országban már mindenki élve eltemetve, csak a mészáros jachtozik vígan oda-vissza .....amíg föl nem fordul ! :)

Ad Dio 2016.10.10. 08:51:22

@vénkujon:

A baloldalnak nem könyöradományként kell kapnia az életteret a Fidesztől, hanem ki kell azt harcolnia. Sajna nincs királyi út! Nem megy a dolog erőfeszítés nélkül. És igen: ennek az erőfeszítésnek része az, hogy megváltozzon a baloldal. Persze nem kötelező a dolog. Várhat arra is akár, hogy majd a világ változik meg... csak ez picit kevésbé látszik célravezető mentalításnak. Kb olyan, mint azt mondani, hogy kutya nem veszi a termékemet, de nyomatom ugyan azt a szar reklámot, hiszen majd jön egy generáció, aki majd megérti... valamikor...

jotekony koc 2016.10.10. 08:51:31

@Ad Dio: Amit írtál, abból is látszik, hogy fogalmad sincs, mi ment a nol.hu-n. A párt is azért adta el, mert fideszesek írták, kormányt buktattak, mindenbe beleszőtték, hogy a szocik milyen szarok, meg mennyire hülyék. Abszolút nem segített a baloldali pártoknak, sem a szavazóiknak, sem az orbánelleneseknek.
Gyurcsányfóbiájuk volt, de Orbán seggét viszont nyalták. A kommentelők is.
Baloldalinak annyiban nevezhető a lap, hogy volt benne egy bizonyos minőség, mértékadás, precizitás.
Nem sok, de azért volt. Klasszisokkal a trágyadomb jobboldali sajtó fölött járt ebben.
Speciel a baloldalt utálta, de foglalkozott a helyszini riportokkal, az oktatás és egészségüggyel, a szegénységgel, úgyhogy fogjuk rá, hogy még valamennyire baloldali volt.

Ad Dio 2016.10.10. 08:53:24

@jotekony koc:

Ne haragudj, de erre nem tudok mit mondani.

:-)

És maradjunk ennyiben.

jotekony koc 2016.10.10. 08:54:20

@Ad Dio: Nem kell senkinek megváltozni. Jók vagytok ti így a rezsiharcotokkal meg a migránsvadászattal.

vénkujon 2016.10.10. 09:03:07

@Ad Dio: vajon megéri-e , hogy kitermelődjék ez a baloldal? kell-e másik trollt felállítani viktor ellenében? nem látom, hogy ez jó lenne

Szekeres László 2016.10.10. 09:03:13

"A Népszabadság meglakolt, mert megírta az igazságot.” Felkaptak néhány hírt, amikből botrányt igyekeztek csinálni és a vég kezdetén bedobták, hogy legyen mire ráfogni, ezért szüntetnek be minket. Nem az 5 milliárdos hiány, nem a 70 %-os olvasói veszteség miatt, nem azért mert a tulajdonosnak nem kötelessége finanszírozni egy veszteséges vállalkozást. Siralmas ostobaság amit a balliberális oldal művel.

Ad Dio 2016.10.10. 09:08:14

@vénkujon: Nekem jobbernek hiányzik a potens baloldal. Csak jobboldallal nem lehet élhető országot építeni. Olyan meg, hogy "centrális erőtér", nem létezik. Még akkor sem, ha jelen pillanatban Németországban is ez a rendszer fut. A demokrácia sínyli meg a dolgot. Ott is itt is.

Ad Dio 2016.10.10. 09:09:31

@jotekony koc:

Ez egy max 2 bites világkép. Azt elhiszem, hogy kényelmes. De vajon eredményes is, vagy csak az eredménytelenség elviselését könnyíti meg?

Szelid sunmalac 2016.10.10. 09:13:21

@Ad Dio: Dehogy hianyzik! Ezt rendszeresen eloadod, akarcsak a mertektarto jobboldali kulturalt figurat. Aztan par komment utan kiderul hogy lofaszt mama. Amikor konkret allast kene foglalni azonnal szemelyeskedsz vagy menekulsz.

jotekony koc 2016.10.10. 09:19:46

@Ad Dio: Világképet szeretnél egysoros kommentben ? Inkább te vagy nagyon kényelmes. Talán írjál egy könyvet az elmúltnyolcévről, meg a rendőrterrorról, ahogy a többi nemzettesód.

vénkujon 2016.10.10. 09:33:13

@Ad Dio: ha a potens baloldal megjelenik a lelki szemeid előtt, akkor mit látsz,? előszörre még duhaj, feketekapucnis ifjakat az utcákon, akik később forradalomnak állítják be az autók, kirakatok szétverését, majd lehiggadva egyre elegánsabban, megfelelően adagolt cinizmussal verik saját pályáján viktort?
és ezt akarod látni esetleg?

Scott Tenorman Must Die 2016.10.10. 09:38:49

@Ylim: tök érdekes, h amíg a népszabinál simán benyögöd érvnek, h bezzeg a legnagyobb példányszámú volt ezért nem mehet csődbe addig a népszavazásnál ugyanezért agyhalottozol

1ghost 2016.10.10. 10:07:14

Hát igen! Ez a mocskos rendszer olyan, hogy megélhet egy senki által nem nézett és az orbáni hazugságokat propagáló köztévé.
Megélhet egy 3000 példányszámú Magyar Idők. Megélhet egy 5000 példányszámú Magyar Hírlap.

És miért? Mert egy kurva szót nem ejtenek arról, hogy a gazember fidesz hogyan rabolja szét az országot!

És miért nem élhet meg egy negyvenezres előfizetéssel bíró lap? Mert megírja, hogy ezek az orbáni tolvajok immár helikopteren száguldoznak, Matolcsy kurvái, és annak rokonai havi két millát keresnek az MNB-ben!

Ócska, aljas fidesz világ! Aki ez ellen szavát nem emeli, a gazembereket mentegeti, az hitvány fidesz kollaboráns és a haza ellensége.

nu pagagyí 2016.10.10. 10:23:51

A blog írója önmagán mutatja be az elbirkásodás folyamatát. Szerinte már tiltakozni sem lehet, mert zavarná a büdös nagy demokráciát, ami itt burjánzik körülöttünk.

Ducasse 2016.10.10. 10:24:46

Komolyan az 1929 és 1933 közötti Németországhoz hasonlítjuk 2016 Magyarországát? Komolyan úgy gondoljuk, hogy indulnak a transzportok politikai ellenfelekkel megpakolva? Komolyan azt gondoljuk, hogy diktatúrában élünk?

Igen!!! Bár megjegyzem a német vonatok csak 1938-ban indultak így erre még várnunk kell 5 évet

Wrex 2016.10.10. 10:24:58

Nem tűnt fel egy pillanatra sem a pószternek hogy pusztán az a tény hogy "A sajtószabadság élve eltemetése" címet le lehetett írni és mindenki elolvashatja, önmagában mekkora paradoxon?

Netuddki. 2016.10.10. 10:25:58

Hányadék ez a tolvajfidesztroll csürhe! Ezeket is sikkasztott közpénzből fizeti az orbán rezsim.

Sajtószabadság meg már nagyon régóta nincs Magyarországon. A Népszabadság ilyen féreg módon való megszüntetése csak ennek tünete. Szóval mielőtt a sajtószabadságot temetitek, gondoljatok arra, hogy már régen döglött, oszladozó hulla.

nu pagagyí 2016.10.10. 10:29:35

@Szekeres László: Az új tulajdonosnak nem lett volna kötelező megvenni egy szerinte tartósan veszteséges lapot, hogy aztán kidobja. Te sem azért veszel használt autót, hogy kiszállítsd a MÉH telepre.
Közpénzből kitömött oligarchákkal próbálja legitimálni Orbán a puccsát, te meg benyalod. Válassz: együtt lopsz velük, vagy alapból vagy ilyen hülye.

Jakab.gipsz 2016.10.10. 10:30:40

@1ghost: Ha már rablást szóba hoztad, inkább a mieink, mint sem Soros Gyuri. Ha pedig a mienk celebeskednek (urizálnak), talán, őket könnyebben elküldhetjük a melegebb éghajlatra.

fércnél maradandóbb 2016.10.10. 10:46:48

@láplidérc:
A Népszabaccság szerint már rég mexűnt a sajtószabaccság. A képen szereplő kiadás már közel 5 évvel ezelőtti, akkor most hogyan szűnt meg ami nincs?

Itt már régen fassizmus tombol és Kanadáig üldözik a romákat, meg a Kertészákos féle genetikailag felsőbbrendűket

Ad Dio 2016.10.10. 10:52:35

@vénkujon:

A potens baloldal első ismérve az, hogy nem a célja, hogy legyőzze a zorbánt. Ez csupán mellékterméke annak, hogy meg tudja fogalmazni a problémákat és azokra értelmes választ tud adni.
Ha hiteles baloldali figurát kell mondanom, akkor Tony Blair pl. az. Modern, baloldali, nemzeti minimumban gondolkodó de egyben a globális közérdeket is látó figura. Örömmel veszem, hogy visszatér a politikába.

Ad Dio 2016.10.10. 10:53:53

@jotekony koc: @Szelid sunmalac:

Ne haragudjatok, de ennek így semmi értelme.

wolves84lb 2016.10.10. 10:57:02

@midnight coder:
"Rogán helikopterezése amúgy is vihar volt a biliben. Én is ültem már helikopteren, pedig nem vagyok politikus, csak a falu határában búcsúkor ott volt egy helikopter amire pár ezer forintért be lehetett ülni egy sétarepülésre. Rogánék repülése persze nyilván nem ez a kategória, belekerülhetett pár százezer forintba, de abban az országban, ahol olyan autók szaladgálnak az utakon, amik az átlagpolgár lakásának többszörösét érik, és ahol a baloldal miniszterelnöke egy privatizélésből megtollasodott milliárdos, elég vicces dolog ebből problémát csinálni. De ez itt igazából off is"

De mocskos lelked van neked...még most is véded a narancskomcsikat, meg ezt a gülüszemű majmot is. Önérzeteskedhetsz te is, játszhatod a semlegest, de egy ócska fizetett troll vagy - most kibukott. Nincs olyan jóérzésű magyar ember, akinek ne baszná a csőrét, hogy ez a tehetségtelen parasztgyerek a mi pénzünkön urizál. Igen, urizál, mert még ezt is rosszul tudta ez a kis fasz. Egy úrigyerek nem urizál, neki az a természetes. Egy olyan vidéki suttyú, mint rogán, na az urizál, majmolja a "gyárilag" gazdagokat.

Ne akard kis semmiségnek beállítani 1-1.5M ft-nyi közpénz elszórását (nyilván ennél többet, hiszen nem mehettek üres kézzel az eskövőre, menyasszonytánc, stb...), mikor ez messze meghaladja rogán legális havi jövedelmét. Az meg, hogy egy kormánytag szívességeket fogad el, már önmagában elég lenne a lemondatásához - már persze egy rendes országban.

Ne hazudj, hogy pár ezer forintért helikoptereztél...gondolod, ezzel átversz bárkit is? Magyarországon 30-40.000 ft-tól indul bármi, ami helikopterrel kapcsolatos, de inkább ennek a többszöröse. 100.000 felett volt a nyáron egy negyedórás balatoni reülés.
Ha igaz lenne, amit hazudsz, a magyarok többsége már valóban fel se kapná a fejét, hiszen uncsi, mindennapos dolog helikopterrel menni lagziba...vagy bárhová. De kurvára nem így van...tudod, 47.000-ből meg lehet élni.

A belem fordul fel tőled, meg a többi trolltól. Te tényleg azért kapsz pénzt, hogy itt mosdasd ezeket a patkányokat? És munka után jóérzés tölt el? Nincs benned szégyenérzet, gerinc, hogy nyalod a narancskomcsik szaros seggét?

Remélem, valahol fennmarad majd, hogy kik szolgálták ezt a rendszert, hogy ne kövessük el újra 89 hibáját...

wolves84lb 2016.10.10. 11:00:04

@Szekeres László: és emiatt megszüntették az online felületet is, ami kb két fillérbe kerül, és ÍGY kibaszták a kollégáikat. Japersze, a fideszkomcsik szerint ez a normális és helyes megoldás. Na takarodj...ócska troll.

wolves84lb 2016.10.10. 11:03:35

@Jakab.gipsz: baszod, mit akarsz már itt is sorossal? Nálatok tényleg ilyen vezényszavak után megy a prémium, vagy miafasz???

És nem, egyáltlán nem jobb, hogy a "mieink" lesznek multimilliárdosok. Miért lenne nekem jobb, hogy mészároslőrincke évi 5-10 milliárdot, andyvajna szintén kb ennyit "kap"? Miért?
Elhiszem, hogy nektek jobb, hiszen abból kaptok fizetést.

De ti vagytok a hangos kisebbség, azt hiszem, ezt letisztázta az ország a népszavazásnak hívott majomkodásotokon.

Nemján Sándor (törölt) 2016.10.10. 11:19:24

@bircaman maxval szerkesztő: Ne cigányozz te rasszista! Orbán nem cigány. Csak kommunista. Párttitkérgyerek.

koala kóla 2016.10.10. 11:40:13

az megvan, hogy ma nem jelent meg a NNépszabadság?

koala kóla 2016.10.10. 11:42:35

@wolves84lb: erre könnyü a válasz

fidesze kitömi a baráti magyar vállalkozókat, hogy amikor nem leszenek hatalmon akkor is legyenek haverok

a baloldal még ezt az alapszabályt sem ismerte a demokráciából, csak az idegenszívü STRABAGot tolta, aki most szarik a fejükre

ilyen balfaszokat én nem választok meg

Szekeres László 2016.10.10. 11:46:25

@nu pagagyí: Figyelj okoska! Akkor szoktam megvenni egy vállalkozást, amikor nem fut a szekere, és jó üzletnek tűnik. Vajon az mszp miért nem vette meg ha olyan penge volt a lapjárás? Ők már sejtették a jövőt,de az 5 milliárdos veszteség és a 74%-os olvasói elhullás már túl sok volt. Egy tulajnak sem kötelessége finanszírozni egy veszteséges vállalkozást átszervezés nélkül.

Ma Baker 2016.10.10. 16:28:10

" A Népszabadság meglakolt, mert megírta az igazságot.”"

Itt most a hamisított Teller levélre gondolt vajon a posztoló, vagy a bulvármocsok helikopterezés meg Matolcsybarátnős szintű gennyömlésekre?

eßemfaßom meg áll 2016.10.10. 16:31:36

Az a jó a sajtószabadságban, hogy akár hetente is lehet hozni címlapon a megszűnését.

Ma Baker 2016.10.10. 16:36:47

@wolves84lb: "És nem, egyáltlán nem jobb, hogy a "mieink" lesznek multimilliárdosok. Miért lenne nekem jobb, hogy mészároslőrincke évi 5-10 milliárdot, andyvajna szintén kb ennyit "kap"? Miért? "

Nna látod ez a baj, amikor az internacionalista gondolkodású balfasz már ennyit sem ért meg a körülötte lévő világból.
Szerinted mind1, ha a a tesco kiviszi a hasznot 0ft adózással, hogy az angol topmenedzserek röpködjenek magángéppel, vagy az, hogyha a CBA-s Baldauf carrera GT3-at vesz a pénzedből?
Nagyonnem.
Az angol topmenedzser ezt a pénzt külföldön költi el, külföldiekkel szerződik, külföldön adózik és külföldön is hal meg. Az a pénz elveszett.
Viszont ha a Baldauf még külföldön is vette a porsét, amit szlovák rendszámmal használ, akkor is itthon tankol bele, túlnyomórészt magyarokkal fog szerződni a profitból, itthon fizeti minden után az áfát, a magyar kőműves fogja felhúzni a házát stb. Alsó hangon 27% különbség van közöttük, de hosszú távon szerintem van az 50% is.

Ma Baker 2016.10.10. 16:41:34

@wolves84lb: "Az meg, hogy egy kormánytag szívességeket fogad el, már önmagában elég lenne a lemondatásához - már persze egy rendes országban."

Így gyakorlatilag a komplett ellenzék is lehúzhatja magát a WC-n az igazmondó Juhásszal az élen.

wolves84lb 2016.10.10. 16:47:15

@Ma Baker: majd ha ők lesznek kormányon, akkor foglalkozzunk velük. Jelenleg a narancskomcsi tolvajok vannak hatalmon.

wolves84lb 2016.10.10. 16:51:10

@Ma Baker: internacionalista gondolkodású balfasz a te retkes román kurva anyád, az...hiába okoskodsz, az átlagmagyarnak kurvára mindegy. Sőt, neki sokkal rosszabb, ha azt látja, az a geciputtony baldauf is gtr3-s porschet vesz...ő meg éljen meg havi 47.000-ből.

Arra még nem gondoltál, te zseni fideszes, hogy esetleg a tescot és társait a kibaszott magyar államnak kellene kordában tartani? Tudod, nem a boltokat kell bezárni vasárnap, hanem korrekt feltételek alapján engedni működni.

Biztosan hallottad már te is, hogy pl andy vajna egy-az-egyben kiviszi a kaszinós pénzét az országból. Úh nem is értem, mi a fasznak találtál be, te görcs fideszes fasz.

1ghost 2016.10.10. 17:42:51

@Ma Baker:

Te ócska, ezerncikű tolvaj orbánista bérhazudozó! A narancsos kurva anyádnak hazudozzál a képébe, ne a magyaroknak.

Ma Baker 2016.10.11. 09:46:13

@wolves84lb: "Arra még nem gondoltál, te zseni fideszes, hogy esetleg a tescot és társait a kibaszott magyar államnak kellene kordában tartani?"

És mit csinált a kormány? Sávos élelmiszerbiztonsági adót vetett volna ki a kiugróan magas árbevételű élelmiszer kiskerekre plusz nem lehet a végtelenségig veszteséges vagy nulszaadós sem. Persze Brüsszel ezt is nagy dirrel-durral elkaszálta, mint a piac befolyásolása és ezen a szar indexen is állandóan kutyázták a tervezetet. Pedig megoldás lehetett volna arra, hogy a tesco ne jogdíjakon és visszabérléseken keresztül vigye ki az összes profitját Luxemburgba.

wolves84lb 2016.10.11. 10:44:00

@Ma Baker: ha jol tudom, a kiralysagos CBA szopta meg ezt a nemlehetveszteseges-projektet...biztos azert, mert a cba-s tulajok itthon tartjak a hasznot. Ugye?

Ne gyere Brusszellel...nem ok tehetnek arrol, h dilettansok vezetik az orszagot, es hozzad hasonlo gerinctelen fergek vedik oket.

Ma Baker 2016.10.11. 11:15:26

@wolves84lb: De arról ők tehetnek, hogy tilos a hazai vállalkozásokat támogatni. Persze ezt anno megszavazta a magyar nép (persze kevesebben, mint ahányan most a migráncsok ellen szavaztak, ergo mehetne a szöveg, hogy érvénytelen stb.)

A CBA meg frencsájz üzemmódban dolgozik, úgyhogy nehezen szophatták volna be.

Ma Baker 2016.10.11. 11:21:51

@1ghost: "Te ócska, ezerncikű tolvaj orbánista bérhazudozó! A narancsos kurva anyádnak hazudozzál a képébe, ne a magyaroknak. "

Ez az 1 nickem van már vagy 6-8 éve itt. A személyeskedő megjegyzéseidet kérlek érezd magadra vonatkozóaknak a továbbiakban is.

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása