A Momentum sikeres aláírásgyűjtési akciója óta másról sem szól a kormányközeli sajtó, csak a folyamatos köpkölődésről. Az olimpiai pályázat visszavonásra került, nem dönthetett az ügyben a magyar nép, a Fidesz SZDSZ ifitagozatról és nemzetellenes, sunyi, hazug, libsi fiatalokról beszél, de a legváratlanabb fordulat mégsem a kormánypárt irányából érkezett.
A 138 ezres határt 266 ezer aláírással jócskán túlteljesítő Momentum Mozgalom –és természetesen a nyomtatványt aláíró civilek– sikerére ezidáig csak megfutamodás volt a válasz a hamarosan párttá alakuló egyesület jövőbeli politikai ellenfeleitől. A Fidesz (a pontosság kedvéért: Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt) döntése, amellyel visszaléptek a budapesti olimpiai pályázattól, egyértelműen gyáva, de racionális húzás volt. Egy népszavazáson elbukott olimpiai kezdeményezést nem engedhetnek meg maguknak így egy évvel a következő országgyűlési választás előtt, meg ugye a Kedves Vezető amúgy sem szeret veszíteni, hát még egy népszavazáson. A "nagy nemzeti ügy", amely magyarok tömegeinek az álma az olimpiai lángvívő Fidesz szerint, hirtelen elvesztette fontosságát, ugyanis ez egészen apró, járulékos veszteség nekik a háborúban, amelynek célja a további hatalmon maradás. A 2018-as választások megnyeréséhez tartani kell az állandó politikai fölényt és ebbe nem férnek bele elbukott népszavazások. A nyilvánvaló megfutamodás pedig egy pillanatig sem jelent problémát Orbán Viktornak, a politikai ereje nem gyengül emiatt cseppet sem, mert a kormánypárttal szimpatizálók nem is érzékelik a pályázattól és a népszavazástól való visszalépés mögött rejlő színtiszta gyávaságot.
Hogy is érzékelnék a gyávaság valódiságát vagy egyáltalán a valóságot? Ilyen hatékonyan működő kormányzati kommunikációvall és az ezt lehetővé tevő kiapadhatatlan erőforrásokkal rendelkező médiabirodalommal játszi könnyedséggel eltüntethető minden valós információ. Nem kell itt már megfélemlíteni az igazságot kimondani merő újságírókat, nem kell itt már elagyabugyálni azokat, akik ellentmondanak nekünk: az igazság, a valódi információ elvész a heti hét napban, napi huszonnégy órában gerjesztett zajban. A hiteles információ nem vész el, csak senki sem találja meg, aki a Magyar Idők olvasásával és a királyi egyes csatorna követésével múlatja értékes idejét. Hatalomtechnikai szempontból továbbra is szinte teljesen lényegtelen, hogy mit tesz a Fidesz, úgyis úgy kommunikálják le azt, ahogyan ők akarják.
Most éppen ráfogják a Momentumra milliók álmának összetörését, a magyar néplélek lerombolását (hova?), azt mondják, hogy Fekete-Győrék "nem mernek nagyok lenni", nemzetellenesek, félrevezették a magyar népet, meg amúgy is, ők igazából az SZDSZ új ifitagozata. A felsoroltak mindegyike nyilvánvaló hazugság, de hadd emeljem ki ezek közül a magyar nép félrevezetését. Bayer Zsolt megcáfolhatatlannak szánt érvelése szerint ugyanis a Momentum Mozgalom azt hazudta a népnek, hogy népszavazást akarnak, miközben leginkább az olimpia meg nem rendezését akarták. A MoMo kérdése így szólt:
Egyetért-e ön azzal, hogy a főváros vonja vissza a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékokra benyújtott pályázatát?
Hol van itt népszavazás? Pofátlanul a magyar emberek szemébe hazudnak ezek a komcsiivadék budai lipsik! Nos, világos, hogy a Momentum nem tartja célszerűnek a 2024-es budapesti olimpia megrendezését, kampányukat is NOlimpia névre keresztelték. A kérdésből kiindulva hazugsággal vádolni őket viszont nettó demagógia. Most Bayer Zsolt vagy ennyire tájékozatlan –amit kétlek–, vagy csak bármikor hajlandó csavarni egyet a valóság szövetén, ha az éppen urai érdekeit szolgálja. Innen szeretném üzenni neki, hogy ha az ember valamiről népszavazást akar kezdeményezni, akkor a népszavazáson feltenni kívánt kérdését köteles feltüntetni a népszavazási kezdeményezéshez szükséges aláírásgyűjtő lapokon is, ezért lett feltéve az idézett kérdés. Amelyre ugye az is válaszolhatott volna a népszavazáson, aki szeretné az olimpiát és az is, aki nem. Azt a lehetőséget talán mégsem érdemes kizárni, hogy mégis Bayer úr tájékozatlansága szülte hazug sorait, ugyan mit is ért ő a népszavazásokhoz, a népszavazások kezdeményezéséhez, amikor még talán csak hinni se hisz ebben az egészben, ez úgyis csak az álcivil bolsik szórakozása, egyfajta szabadidős tevékenysége.
Bayer Zsolt szavaival élve: "nincs új a nap alatt", nem lepődött meg senki sem a fentieken. Így működik a Fidesz, le kell számolni mindenkivel, aki bármilyen kicsiny kockázatot is jelent számukra, most pedig a gyávaság leplezésére is nagyszerű eszköz volt az alaptalan fröcsögés. Két legyet egy csapásra, mondhatni. Az igazi meglepetés viszont egyáltalán nem a jobboldalról érkezett, hanem egyenesen Szanyi Tibor képviselő úrtól. A Pesti Srácoknak adott interjújában az MSZP-s politikus száját olyan kijelentések hagyták el, amelyekre ha azt tudnám mondani, hogy meggondolatlanok voltak, az valamelyest megnyugtatna. Meggondolatlanságról viszont szó sincs, Szanyi teljesen komoly képpel lenyilatkozta a Fidesz médiabirodalmába tartozó online lapnak, hogy az ominózus Nyugati téri esetkor csak azért nem vágta szájba Fekete-Győr Andrást, mert fontosabbnak tartotta a népszavazás ügyét. Szanyi halál komolyan lenyilatkozta, hogy a Momentum elnöke felkapaszkodott a viszonylagos ismertségén. Szanyi szerint a Momentum "többet ártott, mint használt" és "ostoba fondorlatokkal próbált zászlót bontani. Aztán ha ez még nem lett volna így eléggé hajmeresztő, még azt is elmondta, hogy Haris Éva áll a mozgalom mögött anyagilag – és rajta keresztül akár a Fidesz is pénzelheti a Momentumot! Dan Brown, a Da Vinci-kód szerzője gyorsan ki is ikszelte a pestisracok.hu-t és elbújt a sarokba zokogni, mert Szanyi Tibor leemelte fejéről az összeesküvés-elméletek királyának járó koronát.
Ha én is ennyire kedvelném a konteókat, akkor minden bizonnyal azt gondolnám, hogy az MSZP-s európai parlamenti képviselőt egy az egyben bevették a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. A Pesti Srácoknak ezt lenyilatkozni? Na ne. Nézzük csak meg, hogy hogy mi is vezetett eddig az abszurd határát súroló interjúig. Szanyi január 21-én elment a Momentum nyugati téri aluljáróban felállított standjához, hogy egy sajtótájékoztató keretében, a kamerák előtt vagizzon azzal, hogy ő is aláírja a népszavazási kezdeményezést. Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke erre egy köteg aláírásgyűjtő ív átadásával jelezte Szanyinak, hogy jobb lenne, ha ő is gyűjtené az aláírásokat, nem csak promózná saját magát az aláírással. A szocialista politikus megilletődött, majd elmondta mindenkinek, hogy jó nagy arrogáns paraszt ez a porbafingó Orbán-imitátor, aztán valahogy a sértett önérzetén felülemelkedve mégiscsak visszavitte kitöltve a kapott íveket. Gondoltam is magamban, hogy jó, jó, sérült az egója szegénynek, de azért mégsem olyan rossz gyerek ő, összeszedett végül néhány aláírást. Most viszont olybá tűnik, hogy ez is csak egy taktikai lépés volt, az elszenvedett sérelmen valójában soha nem sikerült túltennie magát.
No de miért is érezte egyáltalán sértve magát? Egy egészséges önbizalommal és önképpel rendelkező ellenzéki politikusnak nem az lett volna a reakciója, hogy kezet fog Fekete-Győrrel, jópofizik egy sort és közli, hogy mi sem természetesebb annál, hogy összeszed pár aláírást, mert éppen egy közös ügyért harcolnak? Igenám, csakhogy Szanyi Tibor nem hülye és pontosan tudja, hogy ő ugyanannak a nemlétező politikai kultúrának a szereplője, amelynek felszámolását a Momentum Mozgalom elsődleges céljának tűzte ki. Ezek a fiatalok egy olyan feladatot vállaltak, amely már huszonhét éve várat magára: befejezni a rendszerváltást. És ha ez a rendszerváltás befejeződik, akkor semmi helye nem lesz többé a politikai színtéren Orbánnak, Gyurcsánynak és pláne nem az MSZMP utódpártja tagjának, Szanyi Tibornak.
Hiba lenne feltétel nélkül várni a megváltót a Momentum kapcsán, koránt sem biztos, hogy véghez tudják vinni a tervüket, ugyanis nem keveset vállaltak. Amit vállaltak, viszont egy olyan dolog, amelyet már rég el kellett volna vállalni valakinek és most végre van rá jelentkező. Hiába ért egyet Szanyi most éppen az olimpiaellenes kampánnyal, a Momentumra evolúciós kötelessége dobálni a sarat – ha kell, akkor egy kormánypárti lapban. Azt még igencsak korai lenne állítani, hogy kutyaszorítóba került a majd' két évtizedes politikai szemétdomb, minden szereplőjével együtt, viszont az első jajveszékelés már elhangzott a politikai életterét és létjogosultságát féltő, riadt Szanyi Tibor szájából.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.26. 19:15:29
2017.02.26. 19:26:52
Külsőre nem hasonlítanak egymásra, de a zavaros okfejtéseik igen. Rokonok volnának? Valami öröklődő téboly áldozatai?
röf 2017.02.26. 19:46:43
Megmosolyogtató ez az igyekezet... :)
sZulamith 2017.02.26. 19:54:48
vajdasagi 2017.02.26. 19:55:43
röf 2017.02.26. 20:03:59
Mert Párizsban meg Los Angelesben volt népszavazás?
vajdasagi 2017.02.26. 20:45:51
vajdasagi 2017.02.26. 20:47:44
Buchhalter 2017.02.26. 20:48:19
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.26. 20:56:24
Az egykulcsos adóval 500 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen, különadókat, 27%-os ÁFÁ-t vezetett be, 50%-ra akarta csökkenteni az államadósságot, ehelyett 74%-ra emelte, javítani akart a versenyképességen, helyette nagyot rontotta, javítani akart az oktatáson, ehelyett tönkretette, elsőkből utolsók lettünk. Hogy hogyan sikerólt ilyen rosszul kormányoznia, az rejtély.
"A Fitch és a többi mért minősíti fel a gazdaságot?"
Ez a habonymédia hazugsága, ne nézz több M1-et, mert kiég az agyad. 2011-2012-ben leminősterttek, oda tettek visza. Szó sincs semmiféle felminősítésről.
"álomvilágoddal"
obán álomvilágának semmi köze a valósághoz, ne higgy a csuti gecinek, mindig hazudik.
sZulamith 2017.02.26. 22:22:08
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.27. 01:39:18
"A leminosites, pedig a 2010-es allamcsod"
orbán és kósa mindent megtett, de nem sikerült becsődöltetniük az országot 2010-ben. Tudom, hogy sajnálod, de ez van. A leminősítések 2011-2012-ben voltak, mikor a gadaságot tragikus állapotba sodorta Eltolcsy "unorthodox" agymenése. Meg is bukott a szerencsétlen.
Buchhalter 2017.02.27. 08:07:55
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.27. 11:20:42
??? Amenyyiben?
"Az Ekeár és a pénztárgép rákötése a NAV rendszerére ellentmond"
Ezek véletlenül jó döntések. A csuti geci is hibázhat. A pénztárgép miatti adóbevétel emelkedés pont nem a gazdaság jobb teljesítményét mutatja, hanem azt, hogy korábban eltitkolt jövedelmek voltak. Azért a pénztárgép bevezetése kürüli fejetlenség és kapkodás is megér egy misét.
"nem csak 27%-os ÁFÁnk van hanem 5,15,18 %-os kulcs amibe jó néhány termék és szolgáltatás át"
Aha, a tej, meg félisznó. Hogy oda ne rohanjak!
Ausztriában 10% az élelmiszerek ÁFÁ-ja.
Buchhalter 2017.02.27. 11:58:41
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.27. 12:31:04
Huh!
A csuti geci adóemelései elsősorban a szegényeket sújtották. Szerinted a szállás és intenet magyar 18%-os ÁFÁ-ját választanák a 20%-os osztrákkal szemben, vagy az élelemiszer 10%-os ÁFÁ-ját a magyar 27%-kal szemben? Vajon hány másodpercet törnék rajta a fejüket?
20%-18%=2% és a havi kiadásokban elenyésző
27%-10%=17% és a havi kiadás döntő részét adja