A szakértői kormány a hazai politikai közbeszéd ismert toposza. 1989, 1994, 2006 és 2012 után most a Momentum programja kapcsán ismét terítékre került a miniszteri pozíciók szakértelem alapú betöltése, amely a fiatal közgazdászokat és egyéb pénzügyi szakembereket jobban lázba tudja hozni, mint tinilányokat az éppen aktuális nyálbanda koncertje, viszont mások szerint az egész csak  vásári szemfényvesztés, megint mások pedig egyenesen “olcsó bolsevista trükknek” titulálják. De mit is jelent pontosan a szakértői kormány, mik a tapasztalataink vele, és hogyan viszonyuljunk hozzá?

A szakértői kormány alatt elsősorban olyan miniszteri testületet szokás érteni, amely nem a parlamenti többség kormányalakításával jön létre, tagjai nem a regnáló erők soraiból kerülnek ki. Sőt, hivatásukat tekintve nem is politikusok, hanem olyan szakemberek, akik bizalmi tőkéjüket nem a politika világából hozzák, hanem leggyakrabban a gazdasági, pénzügyi szektorból. 

A szakértői kormány lehet úgynevezett válságkormány, amelyet egy adott politikai krízishelyzet megoldásának érdekében hívnak össze – legyen a válság gazdasági természetű, mint Olaszországban és Görögországban 2011-ben, vagy szóljon éppen a kormány hitelvesztéséről, mint  az őszödi beszéd után hazánkban. Előfordul viszont, hogy nincsen kézzelfogható krízishelyzet, de egy adott párt már a választási kampány során a szakértői kormány ígéretével kilincsel.

A szakértelem első hallásra kétségtelenül hatékony hívószó: ugyan ki ne szeretné, hogy az államot a gyakran kétes megítélésű, sokszor inkompetensnek tűnő, kicsinyes politikusok helyett a politika világán kívülről érkező, hozzáértő, a saját szakterületükön elismert, kompetens személyek vezessék a józan ész, és természetesen a tiszta tudomány jegyében?

A kampánykommunikáció szempontjából az persze nem jelent problémát, hogy nem egészen ezt jelenti a szakértői kormányzás, elég ha a választópolgár ezt a jelentést társítja a kifejezéshez. Kampány alatt egyébként is bármit lehet mondani. Lehet ígérgetni, nagyot mondani, blöffölni, még a csillagokat is le lehet hazudni az égről. Szerencsénkre viszont a licitálás után a győztes előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de  minden esetben köteles felfedni lapjait.

Az első kellemetlen tapasztalat a rendszerváltással együtt érkezett. A Magyar Népköztársaság utolsó, és a Magyar Köztársaság első kormánya, az 1988 novemberétől 1990 májusáig hivatalban lévő Németh-kormány a ’89 utáni átmeneti időszakban már egyfajta szakértői kormányként határozta meg magát,  viszont az új, demokratikus pártok erősen bírálták a kommunista örökség jelenlétét döntéseikben.

Néhány évvel később, 1994-ben Horn Gyula, a Németh-kormány második külügyminisztere immár egy “M” betűtől megszabadulva, a Magyar Szocialista Párt színeiben már a kampány alatt elhúzta a választók orra előtt a szakértelem mézesmadzagját. Az ígéret nem valósult meg, még a kampány során konkrétan kijelölt két, az előző kormányban szerepet vállaló “szakértő” sem került be a kormányba, helyettük az MSZP és a velük koalícióra lépő SZDSZ képviselői foglaltak helyet a kabinetben. Aztán jött a Bokros-csomag és a mi kis megkésett neoliberális fordulatunk itt a periférián, amelynek nemcsak a gagyi, nyugatmajmoló kereskedelmi televíziózást köszönhetjük, hanem bizonyos tekintetben Orbán Viktor 2010-es győzelmének is megágyazott^⁠.

A kilencvenes évek szakértőkultusza után maradt rossz szájízhez nagyban hozzájárult továbbá az a visszataszító gyakorlat, hogy a szakértelemről prédikáló balliberális oldal a nyugati neoliberális hegemóniával a háta mögött felhatalmazva érezte magát arra, hogy a döntéseiket bírálókat kvázi lehülyézze, a jobboldali kezdeményezéseket pedig élből elutasítsa, mindezt azzal az indoklással, hogy azok szakmaiatlanok. Erre mondta Csurka István annak idején, hogy

Ők tudják: balliberális arrogancia az SZDSZ 1990-es kampányában
(Forrás: budapestantikvarium.hu)

Ezt követően legközelebb 2006-ban került elő az elképzelés Gyurcsány Ferenc hírhedt őszödi beszéde után, amikor a Fidesz a kormányfő hitelvesztésére hivatkozva hangoztatta a szakértői kormány értelmét és szükségességét. 2009-ben, három év távlatából már igen furcsának hathatott ez a törekvés, ekkor ugyanis Giró-Szász András politológus, a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója velős nyilatkozatában^⁠ úgy értékelte Bajnai Gordon válságkormányként is értelmezhető szakértői kísérletét, hogy “szakértői kormány definíció szerint nem létezik, így ez a mostani Bajnai-kormány sem szakértői kabinet”.

Ezzel meg is érkeztünk a szakértői kormány elleni legerősebb érvekhez. A felsorolt rossz tapasztalatok ugyanis önmagukban még nem elegendőek az elgondolás cáfolatához. Felmerülhet a kérdés: mi van, ha eddig csak azért nem sikerült, mert rosszul csináltuk? 

Tegyük fel, hogy létezhet valóban szakértői kormány, ahol az összes miniszteri székben szakterületük legjobbjai ülnek. Tegyük fel továbbá, hogy létezik tökéletes recept az ország kihívásainak megoldására. A valóságban igazából különböző megközelítésekről beszélhetünk, viszont érdemes megnézni, hogy egyáltalán megvalósulhatna-e az ideológiamentesség, ha az alapfeltevéseket elfogadjuk. Szóval elképzelt kabinetünkben a nemzetgazdasági miniszter előáll a létező legjobb stratégiával, az oktatásügyi miniszter programja egy szempillantás alatt a világ élvonalába repítené az országot, és így tovább.

Miből fog viszont mindez megvalósulni? Ezek a különböző szakértői megoldások – még ha csakugyan a lehető legprofibbak, legszakmaiabbak is, amely ugye egy eléggé idealisztikus feltételezés –, ugyanazokért az anyagi erőforrásokért küzdenek. Az állami költségvetés pedig véges, tehát valakinek el kell döntenie, hogy mire jusson több, és mire kevesebb pénz. Egyszerre mindent nem lehet, pláne nem a lehető legjobban.

És ki fog dönteni? Hát a politikus. Ő fog mérlegelni, hogy szerinte mi a fontosabb. Itt bukik meg a tiszta szakértelem kormányzása, a politika és a szakügyek steril elválasztásának ígérete. Ahogy Giró-Szász fogalmazott, 

a szakértői kormány definíció szerint nem létezik.

A Momentum Mozgalom mindezek ellenére mégis ezzel a lózunggal kampányol 2017-ben, amikor az ember már azt hinné, hogy mindenki belátta az elképzelés paradox jellegét – vagy ha nem is tették, legalább elment a kedvük a dologtól a korábbi tapasztalatok miatt. Erre az optimista feltételezésre cáfolt rá a Pew Research Center  október 16-án – ironikus módon a Momentum programbemutatójának másnapján – publikált tanulmánya^⁠. Az amerikai agytröszt 42 ezer embert kérdezett meg 38 országban a demokráciához való viszonyáról, az egyik kérdés pedig így hangzott:

Jó módja lenne-e a kormányzásnak egy olyan rendszer, ahol szakértők, nem pedig választott képviselők döntenének attól függően, hogy mit tartanak leginkább az ország érdekének?

Magyarországon – toronymagasan az EU-s átlag felett – 68 százalék tartja jónak ezt a rendszert, sőt, a 38 ország közül egyedül Libanonban vágynak nálunk többen ”szakértői kormányzásra”. Igaz, a kutatásban a képviseleti demokráciát megkerülő elképzelésről kérdeztek, a Momentum esetében pedig erről szó sincs. A szakértelem, mint hívószó viszont közös, a kommunikációs trükk pedig úgy tűnik továbbra is közönségére talál: a hamis ígéret hatékonyan hiteti el a választópolgárokkal, hogy a jobb-bal tengely és a komplett politika elmaszatolása valóban ideológiamentes kormányzást eredményezhet.

Hogy a nem létező szakértői kormánnyal való szimpatizálás annak tudható-e be, hogy kiábrándultunk az érdekképviseleti rendszerből, a politikusokból és a különböző ideológiákból, vagy mondjuk egyszerűen kényelmesebb másokra hagyni a politikát, csak nekünk ne kelljen vele foglalkoznunk, illetve esetleg abból fakad, hogy igényeljük egy felettünk álló, szellemi felsőbbrendűségét nyíltan deklaráló kaszt kioktatását, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy jobb óvatosnak lenni azokkal, akik tökéletes, tisztán szakmainak vagy tudományosnak beállított megoldásokkal reklámozzák magukat, tegyék ezt akár a délutáni Teleshopban vagy a politikai közbeszédben.