Bevégeztetett. Feltörettetett a hetedik pecsét, megjelent a hét angyal, s megfújta hét harsonáját. És láték egy fenevadat feljőni a tengerből Florida partjainál, amelynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.
"Az USA történetének két legtragikusabb napja 9/11 és 11/9.", "Már nincs egyetlen élhető ország sem a világon, ahová menekülhetnénk.", "A demokrácia halott.".
Ilyen és ehhez hasonló kommentek, hozzászólások árasztják el szerdán a kommentfalakat és a munkahelyi teakonyhákat. Eljött az Apokalipszis, az Idők Végezete. A Fenevad bevonul a Fehér Házba, hogy uralkodjon a világ legerősebb nemzete felett. Mindenki számára egyértelmű, hogy a Fenevad alatt Donald J. Trumpot, az Amerikai Egyesült Államok negyvenötödik, frissen megválasztott elnökét értjük. Ami már egyáltalán nem egyértelmű sokak számára az az, hogy a reakciók pontosan ugyanezek lettek volna Hillary Clinton megválasztásának esetén is, csak a másik irányból és esetleg alacsonyabb intenzitással.
Honnan ered ez a hatalmas tömegeket átható világvégeérzet? Minden bizonnyal a választás elvalóságshowsításából. Itt már nem számitanak a programok vagy az érvek, kizárólag a hangzatos szavak és az általuk előidézett érzelmek. A politika sosem volt könnyebben befogadható a tömegek számára, mint most. Korunk politikai szcénája egy gigantikus televíziós reality, ahol nem más történik, mint a populizmus non plus ultrája. A tömegek szemében már nem egy republikánus jelölt küzd egy demokrata jelölttel az elnökségért, hanem az elemi Jó és az elemi Rossz vív gigászi csatát az emberiség lelkéért. Az, hogy kinek melyik jelölt a Jó és melyik a Rossz, az már teljességgel lényegtelen.
Ha Clinton nyerte volna meg a választást, talán valamivel mérsékeltebb lett volna a jajveszékelés a világvégéről. Trump viszont egy olyan jelölt, aki nem egyszer tett kirekesztő megjegyzéseket népcsoportokról, illetve vallási kisebbségekről, és ez zsigeri félelmet kelt sokakban. Hogy miért? Hát tudjuk, hogy ez hova vezet, nyolcvan éve is így kezdődött Európában! A náci párhuzam él és ez nem véletlen: habár népírtások voltak mindig is, a Harmadik Birodalom tömeggyártotta először a halált. Ekkor épült először egy egész infrastruktúra a gyilkolásra, a zsidókat, mint halálraítélt haszonállatok tömegeit terelték a mészárszékre. Ezért jelenik meg a náci párhuzam mindenféle kirekesztő megjegyzésnél sokak tudatában: a nácik által megtestesített eredendő Gonosztól való zsigeri félelemre asszociálnak és az valóban a kirekesztéssel kezdődött.
Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy ma a "civilizált Nyugaton" egy Harmadik Birodalom nem valósulhat meg, a náci párhuzam Donald Trump esetében mindössze a náciktól való zsigeri félelem szülötte. Ma már van egy Európai Unió, van egy NATO és még több száz csoportosulás, amelyek egyszerűen nem teszik lehetővé egy hasonló rezsim létrejöttét. A Fülöp-szigeteken igen, ott bele tudja lőni a fél lakosságot a Manilai-öbölbe egy pszichopata államfő, de ugyanez a Kaliforniai-öbölben elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan. Természetesen erre mondhatják az állandó rettegők azt, hogy pontosan ugyanezt gondolták a harmincas években is Németországban, hogy ez nem történhet meg és hát mégis megtörtént. Ezt az indoklást leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a holokauszttagadás büntethetőségét azzal indokolják, hogy anélkül szükségszerűen kiépül egy új náci rezsim. Nos, az Egyesült Államokban sosem volt büntethető a holokauszttagadást, a holokauszttagadót legfeljebb jogosan hülyének nézték, sőt, náci párt is van még mindig! Ott igazán komolyan veszik a szólásszabadság mindenre való kiterjedését és mégsem fasizálódott az ország. Célravezető lenne, ha csak a földön két lábbal állva kiáltanánk náciveszélyt, nem zsigeri félelemből.
Vissza a valóság talajára: a demokrácia valóban megmutatta gyengeségeit. Nem halott, de haldoklik - és nem azért haldoklik, mert megválasztottak most egy veszélyes embert Amerikában. A demokrácia rendszerének Achilles-sarka a tömegek manipulálása a civilizációs láncok levetésének ígéretével. Félreértés ne essék, Trump ugyanezt csinálta, a suttyóproli realityhős (Véletlen, hogy nyert ebben a politikai valóságshowban? Ebben van tapasztalata.) viszont nem a kábítószer-használók kivégzését ígérte a szavazóknak, hanem például a politikai korrektség elvetését. Ami aggasztó, az az, hogy a módszer működik egy demokráciában és ezt a technikát az utóbbi években járatták igazán csúcsra a politikusok világszerte. Szükség van egy demokrácia 2.0-ra, de még nagyobb szükség van arra, hogy amikor a demokrácia gyengeségeit tömegesen felismerik az emberek, ne az legyen a megoldási javaslat, hogy ezt megjavítani már nem lehet, hanem inkább valamiféle autokráciát állítunk a helyére.
A rettegés helyett javaslom inkább, hogy figyeljük az Amerikai Egyesült Államok negyvenötödik elnökét, Donald J. Trumpot, hogy megvalósítja-e ígéreteit, háttérbe szorítja-e a nagytőkés politikai elitet, megszünteti-e az intézményesített korrupció, a lobbi rendszerét. Az USA-nak régóta szüksége van ezekre a változásokra, ezek nélkül sosem fog kikerülni a világ legerősebb nemzetének irányítása a nagytőkés réteg kezéből. Amikor legutoljára ezzel valaki megpróbálkozott, valaki, aki ugyanúgy az uralkodó politikai eliten kívülről érkezett, mint Trump, azt lelőtték Dallasban 1963. november 22-én, ezzel megakadályozva a változást. Figyeljük Trumpot, ne a hangzatos szavait, hanem hogy mennyit realizál ígereteiből.
A világvége elmarad. Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kelly és a szexi dög 2016.11.10. 08:50:33
Scagnetti 2016.11.10. 09:14:58
Wildhunt 2016.11.10. 09:20:02
Elemi matematika: azok legnagyobb része, aki most Trumpra szavazott, 4 éve még nem hogy demokrata szavazó volt, hanem megválasztott egy SZÍNESBŐRŰ elnököt. Ezeket hülyeprolorasztistázzátok le.
Adok egy tanácsot, most még ingyen: nem kéne a választókat allzusammen hülyének nézni, foglalkozni kéne velük meg a problémáikkal, és tádám - akár még választást is lehetne nyerni!!!!
sírjatok 2016.11.10. 09:25:54
Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.11.10. 09:28:39
Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.11.10. 09:33:56
Két rossz közül új elnököt
Választott tegnap az USA,
S tátogsz, mint egy partra lökött
Pettyes és/vagy fehér busa.
Kabaré ez, vagy csak dráma?
A nagydumás fehér fétis
Így kenterbe verte máma
Szerencsétlen Clintonnét is?
Eredménytől bambán állasz,
Sajtó zagyvál havat-hetet…
Hogyha Donald Trump a válasz,
Kérdés vajon mi lehetett?!
„Tippelnék: ’Ki igazította útba a Macauley Culkint a Home Alone 2 szálloda jelenetében?’” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„Na, költő polgártárs, álljunk meg egy szóra! Nem az a kérdés, hogy mi lehetett a kérdés, hanem az, hogy pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis) és/vagy fehér busa (Hypophthalmichthys molitrix) lett-e otromba módon partra lökve?! A magyar horgásztársadalom és a környezetvédők széles köre nevében mielőbbi választ követelek!” /Áder János, köztársasági elnök/
„A kérdés így szólt: ’Na, ki a király?!’ A válasz én vagyok!” /Donald John Trump, az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke/
„Vagy így: ’Hogy mondod amerikaiul az Adu Donáld nevet?” /Ász Ányos, nemzetközi kártyanagymester/
„Azt hiszem, hogy lemondok a Donald névről és illegalitásba vonulok! Inkognitóban négy évre elmegyek inkább toalett kacsának!” /Donald kacsa/
„Hillary is not hilarious today. She’s crying in the chapel.” /Bill Clinton, Clintonné férje/
„A világpolitikából kiábrándult költő e versében is szembemegy a tömegigénytelenséggel, és önfeledten rácsodálkozó rezignációval ás mélyre a semminél is lényegtelenebb válaszokat provokáló kérdésfeltevők pszichopatanyomaiban. A partra vetett hal sokatmondó némaságának a bulvársajtó zajos semmitmondásával való szembeállítása lélektanilag egy már-már freud-i Frady bravúr. A rossz válaszra keresett kérdés lezáratlan piedesztálra helyezése olyan filozofikus magasságokba emeli a művet, ahol az odamerészkedők egy szívvel légszomjazzák a soha el nem érhető igazságot.” /Ideoda Edéné Idei Ida, a Patára Fagyott Lókönnyek c. irodalmi folyóirat művészeti vezetője/
„Jaj, ha szenyor Dump visszatoloncol minket Mexikóba, akkor ki fogja feltakarítani azt a rengeteg szélfútta választási plakátszemetet az utcákról, amigos?!” /Juan Pablo Esperanza, bevándorló közmunkás/
„Mikor kiderült, hogy amit a tévében látok, az nem az Észbontók című vetélkedő döntője, hanem elnöki vita, akkor fogtam a készüléket és belehajítottam a Napba.” /Chuck Norris/
„Old Trump Donald had a charm
E-I-E-I-O
And on his charm he had some votes
E-I-E-I-O
With a vote-vote here,
And a vote-vote there,
Here a vote, there a vote,
Everywhere a vote-vote,
Old Trump Donald had a charm
E-I-E-I-O”
/amerikai népdal/
„Frady Endre, az elmemarketinges agymosás neoprimitív szellemi hullaszagot árasztó vámszedője és degenerátora ismét megvadult mamutcsordaként dübörgött keresztül a költészet porcelánboltján! A témaválasztás kivételesen elfogadható, és ennél fogva a verset is annak lehetne nevezni, ha el tudnánk tekinteni magától a verstől, illetve az annak szánt zavaros trump-i szóöntettől. Anyám szerint most ki fog törni a III. világháború, de talán annyira mégsem rossz ez a vers, hogy önvédelemből el kellene miatta pusztítanunk önmagunkat. Annyi jó mégis csak van benne, hogy nincs negyedik versszaka. Hála Istennek! Halleluja!” /Puzsér Róbert, kritikus/
illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2016/11/amerikai-elnokvalasztas.html
Larry Silverstein 2016.11.10. 09:36:06
Wildhunt 2016.11.10. 09:41:46
exterminador 2016.11.10. 09:47:14
Az igazi katasztrófa az, hogy az idióta demokraták kigolyózták Bernie Sanderst. Ő simán nyerte volna a választást, nagyon rokonszenves ember. Remélem, négy év múlva reaktiválják, vagy ha már túl öreg lesz, akkor valamelyik követőjét.
Larry Silverstein 2016.11.10. 09:55:14
úgy éljek az otthon maradottak féltek, mint az itthoni kommunisták orbántól, azért nyert a Trump.
2016.11.10. 09:57:19
ChemZso 2016.11.10. 09:59:47
2016.11.10. 10:02:14
Larry Silverstein 2016.11.10. 10:04:28
von Putri 2016.11.10. 10:04:57
Ásít, lapoz
Ma Baker 2016.11.10. 10:09:45
Larry Silverstein 2016.11.10. 10:16:24
Tegnap élőben itt voltam, hajnali 3tól gyártották 5 percenként a kétségbeesettebbnél kétségbeesettebb posztokat
persze ők azt hitték az lesz amit a jew york times megaszondott előre, de nagyon nem az lett
a brexittel is pofára estek
sajna Orbán mindig előre tudja hogy mi lesz a buta holovúdi libsik meg mindig rábasznak mint a COYOTE a gyalogkakukkban
egy élmény volt éjjel látni az Indexes lúdtalpasok értetlenkedését
2016.11.10. 10:24:51
Trump megcélozta azt a réteget amelyik tanulni lusta és irigyli az értelmiségi réteg és gazdasággal foglalkozó réteg életmódját. Clinton pedig a kisebbségi réteget és azokat akik lenézik a vidéki félnótásokat. Ebből az lenne a tanulság, hogy szavazással nem lehet megoldani az életvezetési problémákat, tanulni kell és melózni. Ja és a "jólmegmutatjuk a liberálisbuziknak" kommentekkel sem, az helyett is előnyösebb beülni az előadótermekbe...
Attilajukkaja 2016.11.10. 10:38:45
Nem veletlenul. Ebbe vajon belegondolt a poszt szerzoje? Mert a ket rossz kozul a sokkal rosszabb nyert.
A szomoru, hogy az emberek nem tanulnak SEMMIT a tortenelembol, es ujra ismetlodik az, ami emberek millioinak halalaval szokott vegzodni. Persze, lehet, hogy ez a cel (?).
Ujra kezdosik a populizmus vilaghoditasa, a nacionalizmus fellangolasa, szetesik az EU es kisebb helyi haboruzasok tornek ki. Vagy, ami meg rosszabb, egy ujabb nagy haboru.
Ne legyen igazam. Es Churchillnek se legyen, aki azt allitotta, hogy a demokracianal jobbat eddig meg nem talaltak ki.
Larry Silverstein 2016.11.10. 11:15:48
pont mint amikor orbán ellen taknyolnak a libsik
nagyon érdekes és eredeti magyarázat és ha nektek ez jó engem nem zavar, csak kormányon ne legyetek
Khonsu 2016.11.10. 11:20:05
A végeredmény szerintem is a "demokrácia 2.0" lesz, de az nem nagyon fog hasonlítani a demokrácia 1.0-ra. Nyugaton az autokráciának nem sok esélyt adok, nem kedvez neki a társadalmi örökség arrafelé (sajnos errefelé igen), az előbbieken kívül ezért is kellenek nekik a Trump-ok és Le Pen-ek, hogy a békát kiugrasszák a forró vízből. Kellenek nekik az ilyen vezetők, hogy az autoriter pofon észhez térítse őket és más alternatívát kezdjenek keresni.
Sir Galahad 2016.11.10. 11:23:47
Trumpot ez a teljesen jogos elégedetlenség emelte az elnöki székbe. Ha tetszik, ha nem, a demokrácia a többségi akarat érvényesülését jelenti, és most ez történt. És ami fontos: a népakarattól elszakadt, délibábokat kergető politikai elittől vér nélkül szabadult meg Amerika. Szerintem ezek fontos dolgok. Az már Trump bölcsességén múlik persze, hogy a többség érdekeinek jobban megfelelő új szisztémát elegánsan alakítja-e ki vagy sem.
Érdekes időszaknak nézünk elébe - egy korszak lezárult, egy új kezdődik. Valószínűleg nem csak Amerikában.
ZX 2016.11.10. 11:23:48
Attilajukkaja 2016.11.10. 11:24:51
"ugyanakkor rávilágít olyan problémákra (már maga a győzelme is), amiket eddig nem vettek, vagy nem akartak észrevenni"
Nalunk is egy torpe trampli birtokolja a hatalmat. Oszt mi jo szuletett belole?
Gérard Duchemin 2016.11.10. 11:26:13
Gérard Duchemin 2016.11.10. 11:28:19
Már úgy érted ugye, hogy az történt, hogy a gyűlölködni szerető többség megelégelte, hogy egyáltalán létezik az USA-ban meleg kisebbség, és abortusz. Így gondoltad, ugye?
Larry Silverstein 2016.11.10. 11:29:47
de a demokrácia ott se érdekel senkit amíg jólét van, csak tömhessék a fejüket
különben is milyen demokrácia az aminek a sajtója a választás előtt 8 órával 90% esélyt ad A jelöltnek aki a szavazatszámlálás legelejétől aztán egy percre sem vezetett?
milyen demokrácia az ahol jó 1 milliárd dollárt tapsol el egy jelölt a kampányban? ugyan már.
'Nyugaton az autokráciának nem sok esélyt adok, nem kedvez neki a társadalmi örökség arrafelé (sajnos errefelé igen)'
- az USA prezidenciális köztársaság tehát mo-hoz képest ex lege egy autokrácia, de ne zavarjon
Gérard Duchemin 2016.11.10. 11:29:53
Wildhunt 2016.11.10. 11:30:18
Larry Silverstein 2016.11.10. 11:34:34
Khonsu 2016.11.10. 11:34:49
Sir Galahad 2016.11.10. 11:40:01
2016.11.10. 11:40:52
Larry Silverstein 2016.11.10. 11:47:45
nem a demokráciával van a baj hanem azokkal az ostoba emberekkel akik azt hiszik hogy a demokrácia meg a kapitalizmus megférhet egymással hosszú távon
demokrácia ott van ahol nagyszámú, viszonylag jómódú középosztály él, máshol max. ált. választójog van, nem demokrácia
nagyszámú közösségekben elképzelhetetlen a demokrácia
lásd amerika = teljes sajtó hazudik a nekik nem tetsző jelöltről, és mind egy irányba, belföldön és külföldön, a sajtó pedig befolyásos és nemdemokratikus
persze nincs is ezzel baj, ha én sikeres és gazdag és befolyásos vagyok aki 1 milliárd dollárt ki tudok dobni az ablakon mondjuk a politikai kampányomra akkor nyilván nem tartom igazságtalannak hogy a fogatlan hajléktalan hillbilly gyökér olyan kiváltságokkal rendelkezzen mint én MERT AZ AGYRÉM LENNE
most nem?
Khonsu 2016.11.10. 11:49:11
"de a demokrácia ott se érdekel senkit amíg jólét van, csak tömhessék a fejüket"
Ezért kell, hogy egy kicsit rossz is legyen nekik.
"különben is milyen demokrácia az aminek a sajtója a választás előtt 8 órával 90% esélyt ad A jelöltnek aki a szavazatszámlálás legelejétől aztán egy percre sem vezetett?"
Ebben van valami, nem jó, ha ennyire részrehajló a sajtó, de az mindenütt ilyen sajnos.
"milyen demokrácia az ahol jó 1 milliárd dollárt tapsol el egy jelölt a kampányban? ugyan már."
Ez mondjuk betudható "reklámköltségnek". A kampány nincs ingyen.
"az USA prezidenciális köztársaság tehát mo-hoz képest ex lege egy autokrácia, de ne zavarjon"
A prezidenciális köztársaság nem azonos az autokráciával, amíg az elnöki hatalom korlátozott és az elnök (ténylegesen) elmozdítható, de ne zavarjon.
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 11:53:40
Így igaz. A liberális demokrácia eleve a demokrácia csökkentett verziója, ahogy a népi demokrácia is az.
Larry Silverstein 2016.11.10. 11:56:00
Nem is azt mondtam h az USA autokrácia, hanem azt, hogy Mo-hoz képest az. Még azt beszámítva is hogy Orbán tulképp szinte bármit megtehet újabban.
Sir Galahad 2016.11.10. 11:56:01
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 11:56:32
Ez így igaz. Mindegy, hogy parlamentáris vagy elnöki rendszer van. A gond a háttérhatalom és a nagytőke korlátlanságával van.
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 11:57:52
Ha a meg nem születt gyerek nem ember, miért ne lehetne agyonverni? Clinton csupán következetes.
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 11:59:42
A liberalizmus megbukott, mert nem képes élhető kereteket teremteni, pont. Persze te, mint fizetett liberális ezt ellenzed, de ez érthető: olyan ez, mint a rabszolgatulaj esete a rabszolgaság megszüntetése előtti években.
Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.10. 12:02:03
Az MSZP-SZDSZ 1990 óta mást se csinál, csak vagy komrányoznak, vagy diktatúráznak, náciznak.
ELnézve a népszerűségüket, a nácizás itt már standard lesz még évtizedekik.. :DDD
Nulla Meridián 2016.11.10. 12:05:33
Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.10. 12:07:11
Hát igen.
A legdühítőbb, hogy a ballibek a civileknek szánt pénzeket nyúlják le, azon keresztül a médiát (Index, Hvg, RTL, ...) és a véleménydiktatúrát löketik.
Lásd Norvég pénzek és Soros Gyuri.
MInden más sajtót fikáznak, ellehetetlenítenek (Lásd Sixx írásai TV2 kapcsán).
Csak már nem hiszenk nekik sehol.
Ez az egyetlen szerencse a szerencsétlenségben, hogy a csapból is a ballibek marhaságai folynak.
Khonsu 2016.11.10. 12:07:26
"Nem is azt mondtam h az USA autokrácia, hanem azt, hogy Mo-hoz képest az. Még azt beszámítva is hogy Orbán tulképp szinte bármit megtehet újabban. "
A második mondattal megcáfoltad az elsőt.
Ha ehhez hozzáveszed a "tényleges" elmozdíthatóságot, vagyis azt, hogy az elnök/miniszterelnök ne csak valami sci-fi forgatókönyv szerint legyen leváltható, akkor megérted a két helyzet közötti különbséget.
Larry Silverstein 2016.11.10. 12:09:23
Másrészt a mai filmek propagandaképeket festenek, a rabszolgaságot egyértelmüen gonosz dolognak mondják, holott a római rabbszolgák közül a képzettebbek jobban éltek mint a szegény polgárok (csak éppen politikai jogok nélkül), mert a munkaerőpiac az akkor is munkaerőpiac volt, a jó rabszolga sokat ért, megszökhetett stb.
Bill Gates is aszonta (pedig ő is háttérhhatalmista) hogy minden lóvéját a világ megjobbítására szétosztja. De mégsem teszi meg, mert nem követte volna őt a többi háttérhatalmista. Akkor meg semmi értelme.
Ha bizonyos vagyon felett nem lehetne örökölni az talán megelőzné az elképesztő háttérhatalmi vagyonok felhalmozását a kapitalizmus részbeni fenntartása mellett.
Larry Silverstein 2016.11.10. 12:09:56
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 12:12:57
A liberalizmus és a rabszolgaság között nincs ellentmondás. Sőt, a modernkori rabszolgaságot éppen a liberalizmus vezette be.
Gery87 2016.11.10. 12:13:37
Igen, viszont a város-vidék, a középfokú végzettségűek és a diplomások, a fehérek-nem fehérek közötti szakadék azért világosan látszik....
Ez kicsit komolyabb és feloldhatatlanabb dolog, mintha a népesség azonos arányban képviselt csoportjai között lenne fele-fele megosztva...
ZX 2016.11.10. 12:14:45
Khonsu 2016.11.10. 12:15:26
Az amerikai rendszer sem jó, de nem úgy és nem azért nem jó, amiért a magyar.
Gery87 2016.11.10. 12:19:33
"Ha bizonyos vagyon felett nem lehetne örökölni az talán megelőzné az elképesztő háttérhatalmi vagyonok felhalmozását a kapitalizmus részbeni fenntartása mellett. "
Ha bizonyos szempontokból nézzük, akkor van benne valami!
Mivel az öröklés nem teljesítmény és képesség alapú részesedés, jövedelem....nem épp meritokrata alapú tehát....hanem "születési előjog" mint pl anno a nemesség...annak minden előnyével.
Azt sem lehet mondani hogy a vagyon az innováció és a fejlődés egyik motorja.
Hány milliárdos, részvényes költi a saját magánvagyonát (nem cégvagyon) fejlesztésekre, befektetésekre? Meglepő lenne a válasz szerintem...
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 12:21:36
A nyugati világon kívüli bukása evidencia: nem teljesült a liberalizmus egyik jóslata sem.
De immár a liberalizmus szülőhazájában is növekszik a nép ellenállása a liberális rend ellen, mivel immár ott is elérte saját határait a rendszer.
Larry Silverstein 2016.11.10. 12:21:59
És ez a fordulópont volt az amikor elkezdett rengeteg nemfehér ember élni az USAban. Akik nem annyira betesznek, hanem kivesznek a kasszából. Pedig ott még kötelező TB se nagyon van, csak obamacare.
A másik nagy gond hogy kb. 1980tól a középosztály morzsolódik lefele és felfele, ez nem új jelenség, de a demokráciát kinyírja egy idő után. Nem tudom milyen elnök lesz Trump, de olvastam egy könyvét még 15 évvel ezelőttről és már akkor ezeken a problémákon sírdogált (meg kínán) szóval nem a kampányban találta ki őket.
Demográfiai okokból amerika SOHA NEM LESZ GREAT AGAIN, hanem siklik tovább lefelé, ez az én prognózisom, de azért sok szerencsét Trump úr!
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 12:23:09
A mai részvénytársasági forma miatt az öröklés tiltása csak az átlagembereket és a legkisebb tőkéseket érintené hátyrányosan, azaz teljesen értelmetlen lenne egy ilyen intézkedés.
Larry Silverstein 2016.11.10. 12:23:22
Nulla Meridián 2016.11.10. 12:24:22
Larry Silverstein 2016.11.10. 12:28:13
mondjuk azt mondod 10 millió dollárt lehet max örököllni leszármazónként
akkor az 10 millió, ha ingatlan, ha kft, ha rt, tökmind1
Larry Silverstein 2016.11.10. 12:31:07
Trump elnökké váasztása egy protest az amerikaiak részéről a washingtoni elit (demokrata és republikánus egyaránt) felé, hogy hémá, nekünk is jusson a szajréból!
maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.10. 12:39:30
Majd nem öröklök akkor többet, mert minden más pár ofsórcég tulajdona lesz, melyekhez nekem semmi közöm nem lesz papíron.
Khonsu 2016.11.10. 12:46:38
Az egyik rendszer bármikor könnyedén kiállít egy esélyes ellenjelöltet, illetve a vezető legkésőbb 8 év után mindenképp távozni kényszerül.
Ugyanakkor mindkét rendszer hazugságra, illúzióra épül. Annak az illúziójára, hogy a népnek tényleges beleszólása van a politika, ezáltal saját sorsának irányításába.
Miközben a valóság az, hogy Amerikában egy gazdasági "háttérhatalom" irányít, rendezi a műsort a népnek, míg nálunk egy, mondjuk úgy, a hatalmat igencsak szerető miniszterelnök és szűk köre.
Mindkét rendszer a "népakaratra" hivatkozva legitimálja önmagát, miközben mindkettő az államhatalmat használja uralkodásának eszközeként. Vagyis az állami erőszakszervezet által gyakorlatilag elnyomja a népet, melynek akaratára hivatkozva kormányoz.
Mindkét rendszer szolgaságot jelent.
Gery87 2016.11.10. 12:52:02
Demográfiai okokból a legtöbb nyugger fehérek közül fog kikerülni, arányaiban kevesebb gyereket is vállalnak, vagyis az arányuk csökkenni fog....ha nem állítják meg a latinok beözönlését, népszaporulatát és nem változik az ottani európai gyermekvállalási kedv, akkor hosszú távon nőni fognak a szociális kiadások és még versenyképtelenebb állam lesz....
Amerikát a vallásos, sokgyerekes, fehér-európai bevándorlók munkások és értelmiségiek tették sikeressé, akik felvették az amerikai identitást, angol nyelvet...
Most a gyárakat bezárták, a fizikai munkát ott is nagy arányban vitték külföldre...a vidék leszakadt, a fehér többség öregszik....a fiatalok jelentős része már latin, fekete....sok esetben már spanyol ajkúak, nem asszimilálódnak.....stb.
Clinton a csóró kisebbségekre, meg az 1-2 gyerekes városi diplomás "kávéházi értelmiségiekre" alapozott...ahogy írták több helyen.
Ez semmi jót nem jelent.
Gery87 2016.11.10. 12:55:18
Lehet az jobb lett volna, nem tudom....
De ott a többség gazdaságilag liberális....a "kisember" is....kicsi államot, alacsony adókat akar...meg hogy hagyják békén, de legyen (piaci lapú) munka és erős szakszervezet.
Európa inkább hajlik az erős, atáyskodó állam felé.....innen nehéz megmondani mennyi esélye lett volna....
Larry Silverstein 2016.11.10. 13:02:25
Ez semmi jót nem jelent.'
Igen én is így látom, de szerintem a demográfiát csak nagyon unortodox módon lehetne abba az irányba állítani, hogy a fehér színes arány akár ugyanolyan maradjon mint most.
Mert az ilyesmi még európában sem müxik igazán, ahol az állam hozzádvághat milliókat a gyerekvállalásért (usa-ban ez nagyon unortodox), valamint a mexikóinak sem tudja amerika azt mondani hogy max 1 gyerek pajti.
Gery87 2016.11.10. 13:02:53
A másik bázist adó kisebbségiek meg (akiknek minden jó, ami nem a többséget képviseli) viszont öntudatos, rasszban, nyelvben gondolkodó kisebbségi tudattal bírnak....szociálisan megvezethetőek....és egyre többen vannak.
A két bázis groteszk módon közeledett egymáshoz.
ZX 2016.11.10. 13:03:38
Cyberkid Gábor Katona 2016.11.10. 13:07:36
Gery87 2016.11.10. 13:09:58
"a demográfiát csak nagyon unortodox módon lehetne abba az irányba állítani, hogy a fehér színes arány akár ugyanolyan maradjon mint most."
A borulás, a válság oka a fogyasztói társadalom...ha ez nem változik, semmiféle családi adókedvezmény nem segít:
Vagy azért nem vállal gyereket mert a mai egyén és karrierközpontú életvitel ennek nem kedvez (városi értelmiség) vagy azért mert nincs pénz, munka, jó kilátások (vidékiek)...
Szemlélet váltás kell.
Törvényileg megmondani hogy ki mennyi gyereket vállaljon...nem lehet., nem szabad.
A kisebbségek meg szegényebbek, ott mindig több a gyerek, a bevándorlás is őket segíti....a kultúra is.
Larry Silverstein 2016.11.10. 13:11:58
inkább vagy szétválásokra (államonként, megyénként, vagy államszövetségenként) rosszabb esetben, erős gazdasági pangás után polgárháborúra számítok - ez pedig azért baj mert mégiscsak szövetségesünk a világban
Gery87 2016.11.10. 13:12:02
Nekünk sokkal nagyobb problémáink lesznek..
Larry Silverstein 2016.11.10. 13:19:41
Leképezve a magyar helyzetre, mi is fogyunk a GDP meg nő, így az 1 főre jutó is nő. Nekem nem probléma ha a most 500 millás EU 25 év múlva 400 milla lesz, ez miért baj? Persze az idős családtagok eltartásába be kell majd szállni, ez van.
exterminador 2016.11.10. 13:20:01
Khonsu 2016.11.10. 13:20:42
1. Semmi problémát nem jelent (különösen arrafelé) a csökkenő szaporulat, amikor hamarosan munkahelyek tömegei szűnik meg a fejlődés miatt. A probléma egyik része épp a fehérek óriási munkanélkülisége az egykori ipari központokba, erre te még több munkanélkülit születnél velük.
2. A javasolt intézkedéseknél sokkal kevesebből is felkelés lenne még nálunk is, arrafelé pedig az állampolgárok sokkal kényesebbek a szabadságjogaikra, és fel vannak fegyverkezve.
Larry Silverstein 2016.11.10. 13:28:34
- ezekben az államokban az ipari munkahelyek eltünése nem most kezdődött hanem a 80as évek óta folyamatos, de időközben már a kínai és a mexikói (meg a kelet európai munka) sem olyan olcsó mint 20-30 éve
- a fejlődés miatt a munkanélküliség sosem nőtt ez csak mantra, már a gőzgép korában is ezt rizsázták, biz. munkahelyek eltünnek új szakmák keletkeznek
Khonsu 2016.11.10. 13:34:48
Vad dolgok lehetnek, de polgárháborútól nem tartok. Ahhoz két jól elkülöníthető ellenfél kéne, de valójában a probléma olyan sokrétegű, hogy egyértelmű "frontvonalak" nem húzhatóak. Ha valami folytán mégis polgárháború lenne, akkor nagyjából mindenki mindenki ellen fordulna, és jönne a Mad-Max világ.
A nyugati parti államok kiválása mondjuk nem elképzelhetetlen. Gazdaságilag is erősebbek, és kulturálisan is erős a szembenállásuk az ország fennmaradó részével. Ráadásul önállóan is életképes országot alkothatnának.
Khonsu 2016.11.10. 13:41:16
Azt nem tudja senki sem, hogy mennyi a nem regisztrált munkanélküli, akik kikerültek a rendszerből, ezért nem látszanak a statisztikákban. Aki nem számíthat munkanélkülieknek járó szociális juttatásokra (az amerikai jóléti állam sohasem volt olyan erős mint az európaiak) és feladta a reményt, hogy munkát talál, ezért nem regisztrálják magukat, azok láthatatlanok.
Gery87 2016.11.10. 14:43:18
Miért baj? Mert az eltartottak száma nőni fog...mert a munkaerő fogyni fog, a nyugdíjrendszer jelen formájában fenntarthatatlan lesz...
@exterminador:
Az nem érv hogy ők a kisebbik rossz.
Más kultúra, más értékrend, más nyelv...teljesen normális hogy vannak akik nem akarnak változást, mert ők nem ebbe a csoportba tartoznak!
A fő baj az ok, amiért kellenek: a demográfiai válság és az olcsó munkaerő...
Egy olyan társadalom aminek egy csoportja folyamatosan nő, másoké meg csökken, hosszú távon konfliktust, súrlódásokat hoz magával...
@Khonsu:
Tévhit hogy minden gépesítve lesz...
Már most is a többség a szolgáltató iparban dolgozik.....a gépesítés meg pont azt nem érinti.
A gépesítés meg amúgy sem egy linerális dolog....és nem feltétlenül igényel kevesebb embert, csak szakképzettebbet.
lásd informatika....a számítógépek mindenhová betörtek mégis rengeteg IT-sre van szükség...stb.
A munkanélküliség oka meg az olcsó külföldi munkaerő....a tőke és innováció export.
Egyébként meg ha nem kell ember, akkor miért van folyamatos bevándorlás és 10 millió illegális munkavállaló?
Az a hiány amit a megnem született fehér népesség nem termel ki, azt pótolják a mexikóiak pl...
na ezen lehetne változtatni.
Gery87 2016.11.10. 14:57:08
Szándék kérdése ez: a kiskapuk azért léteznek mert valakik szándékosan nyitva hagyják....nem azért mert öröktől fogva létező, megsemmisíthetetlen lehetőségek.
Gérard Duchemin 2016.11.10. 15:45:50
conchita wurst 2016.11.10. 16:02:25
2016.11.10. 17:46:39
conchita wurst 2016.11.10. 19:44:40
whatever
de ne zavarjon, trump terve ugyanúgy a középosztályban gyökerezik
2016.11.10. 19:53:47
2016.11.10. 19:55:53
conchita wurst 2016.11.10. 20:04:18
csak így tovább..:)
conchita wurst 2016.11.10. 20:05:13
2016.11.10. 20:20:48
conchita wurst 2016.11.10. 20:32:29
Attilajukkaja 2016.11.11. 09:03:24
"semmiféle valóságos problémára nem mutatott ő rá, és valószínűleg nem is fog."
Egyetertek. Csak annyira mutatott ra, amennyire a mi Liliputyinunk nalunk: az embereket konnyu behulyiteni mindenfele hangzatos dumakkal, csak eleg sokszor es eleg hangosan kell kiabalni ezeket.
"Ő nem unalmas ember, cselekszik is, csak épp kizárólag faszságot."
Cselekszik is? Kivancsi vagyok, valojaban mennyit mer majd megvalositani mindazokbol a badarsagokbol, amiket belengetett. Azert jellemzo, hogy a honlapjarol maris eltuntettek egy csomo muzulmanellenes es nemzetkozi szerzodesek megszegesere buzdito populista programpontot. A vilag szelsojobbosai nagyon csalodottak lesznek!
Az utolsó 100 komment: